Kiskunfélegyháza, Deák Ferenc utca 14.

Kiskunfélegyháza
Deák Ferenc utca 14.
A József Attila Általános iskola földszinti zsibongójában található.

Készítés1955

Molnár József (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2023.11.13. 20:11
Kiskunfélegyházán a József Attila Általános Iskola 1954-ben nyitotta meg kapuit a nebulók előtt. Az iskola falai számunkra is rejtegetnek meglepetéseket. Nemhogy az országban, de sajnos még a városban is kevesen tudják; a lassan 60 éves oktatási intézmény bizony három csodálatos falfestménnyel büszkélkedhet, melyek szinte egyidősek az épülettel.

Az információmorzsa, amire felkaptam a fejem, nem volt más, mint egy régi újságcikk, ami meglehetősen rövid és tömör volt, azonban a számunkra fontos információk kimaradtak belőle; nem derülnek ki belőle a festőművészek nevei.

"Az egyik napon három idegen férfi nyitott be Félegyházán a legmodernebb elvek alapján felépített József Attila általános iskolába. Festőművészek voltak, a Képzőművészeti Alap küldte őket. Elmondták, hogy mi járatban vannak és tüstént munkához is láttak. A pajtások bámulva vették őket körül, amikor látták, hogy a zsibongók falán megkezdődik a nagy munka. A három freskó közül a második emeleti készült el előbb, utána az első emeleti és végül a földszinti. Az első és második emeleti freskó ugyanolyan vidám pajtásokat ábrázol, mint azok, akik az iskolában tanulnak. A földszinti freskó pedig a kenyércsata fáradságos munkájára figyelmezteti a gyerekeket. A három kép összesen 51 000 forintba került."[1]

A főbejáraton belépve egyből balra a földszinten található Molnár József festőművész alkotása. A meleg nyári napon a kézi aratáson a paraszti élet egyik fontos mozzanata, az aratás elevenedik meg a szemünk előtt. Az egyik kaszás pihen, éppen a távolban feltűnő - abban az időben még ritkaságnak számító - kombájnt nézi, míg a másik fiatal férfi a kezében lévő kaszát feni. Eközben lányok és asszonyok kévébe kötik a lekaszált gabonát. A háttérben egy fehér ló áll egy szekér mellett, talán éppen szénát abrakol. A kép zárásaként egy fiatal fiú a kévéket hordja, miközben egy fiatal lány kettő korsóban szomjoltót hoz a tikkasztó melegben dolgozóknak.

Talán ennek a falfestménynek van a legérdekesebb története. A festőművész évtizedekkel később, egészen pontosan 2003 őszén átutazott a településen és felkereste az iskolát. Ekkor került rá a festmény jobb alsó sarkába a szignója az évszámmal. Az iskola 50 éves jubileumának alkalmából megkereste az akkor 81 éves festőművészt, aki szívesen eleget tett a felkérésnek és elmesélte a műalkotás történetét.

"Elmondta, hogy a Képzőművészeti Lektorátuson kijelölték őt és még két társát, hogy az iskolában falfestményt készítsenek. Akkoriban az állami építkezések költségeinek 2 ezrelékéből kötelező volt a közintézmények tereit, falait díszíteni. Mivel ő már 1949-ben VIT-díjat kapott, egyik kép elkészítését rábízták. Társai az előzetes tervek elkészítése és bemutatása után gyakorlatilag két hét alatt festették meg a képeket, ő a maga igényességével ennyi idő alatt nem készült el, még egy hétre volt szüksége. A terveket Szőnyi István fogadta el, mint konzultáns megbízott a fiatal festők tehetségében. Elkészült a kép, a Lektorátus nevében Miháltz Pál festőművész, főiskolai tanár vette át. A festő teljesítette, amit tőle elvártak. Azóta egyetlen egyszer látta a képet, régen, nem is emlékezett arra, hol, melyik utcában, melyik iskolában járt, s most nagy örömmel vette tudomásul, hogy épségben látta viszont művét, s köszönetét fejezte ki ezért. Vallomása szerint - nem volt adott a téma - saját gyermekkorának szereplőit, a határt, a dolgozó parasztembereket, a természetet szerette mindig, s ezért választotta a témát. Művészetének első ihletője a szülőföld, a mátrai táj. Most a hely szellemét figyelembe véve stílusosan alföldi tájat, búzamezőt, aratókat örökített meg."[2]

És még egy érdekesség így a műlap margójára: a régi újságcikk freskókat említ, a KMML életrajz és a jubileumi évkönyv is seccot ír erre a falfestményre.
Források:
[1] Freskók a József Attila Általános Iskolában: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_1955_11/?pg=98&layout=s
[2] Jubileumi emlékkönyv - A kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola 50 éve 1954-2004 (Kiskunfélegyháza 2004)
További linkek
Molnár József életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/3205

Szapet műlapja

Kapcsolódó
Modellezők
Kapcsolódó
Március 15.

Cím alapján hasonló

"Aratás" c. alkotás fotói

Alkotó
Molnár József (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
546149
Feltöltve
2023.11.13. 11:26
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/45 • 4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.13. 11:26

"Aratás" c. alkotás fotói

Alkotó
Molnár József (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
546150
Feltöltve
2023.11.13. 11:26
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/30 • 4mm • ISO400

546151

546152
Feltöltve
2023.11.13. 11:26
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/35 • 4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.13. 11:26

"Aratás" c. alkotás fotói

Alkotó
Molnár József (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
546461
Feltöltve
2023.11.15. 22:18
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/30 • 4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.15. 22:18

"Aratás" c. alkotás fotói

Alkotó
Molnár József (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
546153
Feltöltve
2023.11.13. 11:26
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/30 • 4mm • ISO500

546154

546155
Feltöltve
2023.11.13. 11:26
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/30 • 4mm • ISO640

546156

546157

546158

A szignó és évszám csak évtizedekkel később került rá a falfestményre - története a műlapon olvasható.
Alkotó
Molnár József (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
546159
Feltöltve
2023.11.13. 11:26
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/40 • 4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.13. 11:26
A szignó és évszám csak évtizedekkel később került rá a falfestményre - története a műlapon olvasható.
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.11.15. 22:18
1 új fotót töltöttem az "Aratás" műlaphoz
23.11.13. 20:11
Szapet publikálta "Aratás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.