Szent Pál
A templom két oldalán lévő fülkében a két főapostol Szent Péter és Szent Pál apostol szobra áll.
Attribútuma a Könyv, a Szentírás, itt a bal kezében tartott toll utal rá, és a kard, amely hitéért vállalt vértanúhalálára emlékeztet.[2]
A vállán látható galamb feltételezhetően a sugalmazó Szentlélekre utal.
„ …De ez a bárka nem a világ határain jár, s ennek deszkái nem enyvvel és szurokkal (Kiv 2,3), hanem Szentlélekkel vannak átitatva. Ezekkel az oktalan állatoknál együgyűbbeket is követőivé tette. Így amazt a bárkát is felülmúlta, mivel az a hollót befogadván hollóként bocsátotta ki, s a farkast bezárva, nem tudta vadságát megváltoztatni, Pál viszont a héjákat és a kányákat befogadván galambokká tette őket, és minden vadságot kiölve, lelki szelídséget nevelt beléjük.”[3]
„…Ez az én várakozásom és reménységem, hogy semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg, teljes a bizalmam, hogy mint mindig, úgy most is megdicsőül Krisztus az én testemben, akár élet, akár halál által. Mert számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” [4]
„A fazekasok, kosárfonók, köszörűsök, kötélgyártók, újságírók védőszentje, süketség, görcs, kígyómarás, ijedtség esetén kérik oltalmát, esőért, a föld termékenységéért fohászkodnak hozzá.”[5]
Péter és Pál más-más évben, de egy napon, június 29-én haltak vértanúhalált.
A templom homlokzatát díszítő szobrokat Varga Zoltán szobrász készítette.[6]
[2] Ismertetőjegy: https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Attrib%C3%BAtum
[3] Szent Pál: http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0060.html
[4] Filippieknek írt levél: https://szentiras.hu/KNB/Fil1,18-30
[5] Magyar Katolikus Lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/P/P%C3%A1l.html
[6] Homlokzati szobrok: https://www.nagylozs.hu/onkormanyzat/intezmenyek/egyhazkozseg-szent-lorinc-plebaniatemplom/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-653fe3e842cc1-36d57154b3c0dad29fe44130_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/1600 • 95mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-653fe3e849bc1-13dc1a386f569867e0a7be13_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/3200 • 300mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-653fe3e84e012-10dfa0fa2c33727891fb107d_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/3200 • 300mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-653fe3e857e14-2d9f74cf3fd772b360615ac0_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/1600 • 116mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-653fe3e845283-c6f593e502917c1403a40dbf_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/1600 • 95mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-653fe3e85bcc9-c16cad39cea13939074393bd_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ14/1 • 1/800 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-654f618e0df6e-3a3ac66859f82a477f720c8c_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 90mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-654f618e1528d-094127117f10e901e6ea6b5f_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 116mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-654f618e1277f-64333e27a4f8e5f6010d5162_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-653fe3e854c5e-0d340fc8994c64bff726f066_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ14/1 • 1/800 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-653fe3e850d4f-1d7b742af9802c0199bbf3f6_4.jpg)
"Szent Pál" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/3200 • 300mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48372-653fe3e85c6fe-28d0fdec23e894b2a72a3857_4.jpg)