Sárvár, Dózsa György utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Rudas László-mellszobor

Sárvár
Dózsa György utca
Az iskola előtt állt.

Avatás1975. február 21.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2023.10.24. 12:16
Rudas László "(szül. Róth Adolf) (Sárvár, 1885. február 21. – Budapest, 1950. április 29.) Kossuth-díjas, magyar marxista–leninista filozófus, politikus, újságíró, egyetemi tanár, az MTA tagja." [1]

Előzetes: "Rudas László szobra Nagy István János budapesti szobrászt kérték fel, hogy készítse el Rudas László, a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik megalapítójának mellszobrát, melyet a róla elnevezett sárvári 409. számú Szakmunkásképző Intézet előtt fognak elhelyezni. A névadó 1885-ben született, jövőre lett volna 90 éves. A szobor helyét már előre kijelölték az iskola előtt, és elkezdték a körülötte levő terület rendezését, füvesítését. A kőből faragott mellszobrot február 24-én, Rudas László születésnapján avatják fel." [2]

A mellszobor szobor, mészkőből készült nagyobb mint életnagyságú, az egykori sárvári MVM Iparitanuló Intézet, előkertjében állt. A város szülötte, az akkor híres filozófus születésének 90., valamint halálának 25. évfordulójára, avatták fel az alkotást. A szobrot a rendszerváltás után elbontották, nem sikerült kiderítenem hol tárolják. [3]
Források:
[1] Élete: https://hu.wikipedia.org/wiki/Rudas_L%C3%A1szl%C3%B3
[2] Előzetes: Magyar Hírlap, 1974. november 18. (7. évfolyam, 318. szám) 3. oldal.
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarHirlap_1974_11/?pg=234&layout=s
[3] Avatás: Vas Népe, 1975. február 22.(20. évfolyam, 45. szám) címlapon.
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1975_02/?pg=160&layout=s
További linkek
Az iskola története: https://sarvaranno.hu/blog.php?tart=230
A szobor említése: Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei III. 1971–1980 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/3. Budapest, 2000) NAPIRENDI JEGYZÉKEK 331 oldalon.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_MOLsegedl_01_3/?pg=331&layout=s
Régi fotó: Fotó: Vasi Szemle 1984 (38. évfolyam, 1 szám) HAGYOMÁNYOK - HELYTÖRTÉNET /Kondics József: Sárvár és a sárváriak a képzőművészetben
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/MTA_DunantuliVasiSzemle_1984/?pg=119&layout=s 116 oldal.



Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Rudas László" c. alkotás fotói

Koszorúzás fotó: B. S.
Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
544148
Forrás
Előfizetős forrás: Vas Népe, 1985. február 22. (30. évfolyam, 44. szám)címlapon. https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1985_02/?pg=168&layout=s
Évszám
1985
Feltöltve
2023.10.24. 12:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.10.24. 12:09
1985, Archív felvétel
Koszorúzás fotó: B. S.

"Rudas László" c. alkotás fotói

Fotó: Benkő Sándor
Nyilvántartási száma: 004577
Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
543977
Forrás
Berzsenyi Dániel Könyvtár, Szombathely Előfizetős forrás: Vas Népe, 1983. július 16. (28. évfolyam, 164. szám) 7. oldal. https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1983_07/?pg=128&layout=s
Évszám
1975
Feltöltve
2023.10.22. 14:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.10.22. 14:01
1975, Archív felvétel
Fotó: Benkő Sándor
Nyilvántartási száma: 004577

"Rudas László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
544149
Forrás
Előfizetős forrás: Vas Népe, 1975. február 22.(20. évfolyam, 45. szám) címlapon. https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1975_02/?pg=160&layout=s
Évszám
1975
Feltöltve
2023.10.24. 12:15
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.10.24. 12:15
1975, Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Rudas László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
543975
Forrás
Fotó: Vasi Szemle 1984 (38. évfolyam, 1 szám) HAGYOMÁNYOK - HELYTÖRTÉNET /Kondics József: Sárvár és a sárváriak a képzőművészetben https://adt.arcanum.com/hu/view/MTA_DunantuliVasiSzemle_1984/?pg=119&layout=s 116 oldal.
Évszám
1984
Feltöltve
2023.10.22. 13:31
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.10.22. 13:31
1984, Archív felvétel
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.10.24. 12:42
A "Rudas László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.10.24. 12:16
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Rudas László" c. műlapját
23.10.24. 12:15
1 új fotót töltöttem a "Rudas László" műlaphoz
23.10.24. 12:09
1 új fotót töltöttem a "Rudas László" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.