Castellanza, Via Gerenzano 70.
További képek a Fotólistában

Állapot: Tudsz róla?

Alternatív, helyi címek:Colonne femminine
Angol cím:Feminine Columns

Castellanza
Via Gerenzano 70.
A Parco Museo Pagani szoborparkban volt.

Készítés1989


Nem köztéri:Múzeum területe
László Mária
2023.11.20. 08:30
Veszprémi Imre szobrászművész egy 2012. április 26-án kelt hozzám címzett levelében, kezdeti olaszországi éveit összefoglalandó, az alábbi sorokat írta:
"Én tulajdonképpen 1986-tól dolgoztam Olaszországban, kb. egy évtizedig Carrarában (hol is máshol?). Az 1986-ban Carrarában megrendezett szimpózium után nem sokkal egy kedves barátom és kollegám, Stryk János hívott meg, nála dolgoztam évekig. Ő angol állampolgár volt, és ekkor már évtizedek óta a carrarai hegyekben, a márványbányák között megbújó piciny településen, La Piastrán lakott és dolgozott. Csodálatos világ egy szobrász számára, annak ellenére, hogy a lakáskörülmények "nem ütötték meg" az ötcsillagos szállodák szintjét, de mit számított ez az ottlévő csodához képest. És a csoda szót itt a legkomolyabban használom.
Enzo Pagani, aki, ha jól emlékszem, nagyjából ugyanolyan korú volt, mint mi, jó barátságban volt Stryk Jánossal, többször jött el hozzánk vendégségbe, jó kapcsolatunk volt. Kedves, igazi olasz ember volt. A Castellanzában lévő alapítványában pedig többször rendezett nemzetközi kiállítást, jómagam is kiállítottam ilyenen. A mellékelt két szobrot egyik látogatásakor vette tőlem. Később talán egyszer voltam még Castellanzában, majd hallottam a sajnálatos hírt. Az évek alatt, bárhogy viszonylag hosszú időt töltöttem Olaszországban, többször már nem jutottam el oda. Talán jobb is? És szomorú az is, hogy Stryk János barátom is eltávozott már.
Ez a rövid története Pagani úrral való kapcsolatomnak.
Csatolva elküldöm a Fondazione Pagani-nál (Museo d'Arte Moderna) lévő 2 szobrom képét.
"Nőoszlop" (Colonne Feminine), carrarai márvány, 108 cm, 1989
"Nagy király" (Grande Re), ónix, 28 cm, 1989”.

A fenti levél nyomán azonnal felkerestem a castellanzai szabadtéri múzeumot. Mondanom sem kell, hogy akkor eredménytelenül; a Fondazione Pagani kapuját zárva találtam. A szoborkertet a milánói Expo (2015) idején nyitották meg újra a nagyközönség előtt. Stryk János munkáira vonatkozó pontos adatok hiányában azonban egyre csak kerülgettem ezt a magam elé immár több mint tíz éve kitűzött feladatot, amikor az egyik közöségi oldalon a véletlen a segítségemre jött.

Az idén másodszorra is visszatértem, azért is, hogy Stryk János szobrain kívül megtaláljam a park magyar vonatkozású lappangó alkotásait: Veszprémi Imre [1] [2] és Dargay Lajos munkáit [3] [4] [5] kerestem, de nyomuk még az archívumban sincs.

Ez a Nőoszlop című szobor Veszprémi Imre weboldalalán sem szerepel. [6]
Azért én mégis reménykedem, hogy a hatalmas szoborpark rengeteg, címet és alkotót nem jelző szobra között megkerül. Legutóbbi értesülésem szerint megkezdték a szoborparkban lévő alkotások szakszerű feldolgozását, és tervben van egy katalógus publikálása is.
Források:
[1] Veszprémi Imre: A nagy király
http://veszpremi.net/?p=239
[2] Veszprémi Imre
https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/5120
[3] Dargay Lajos
https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/923
[4] Dargay Lajos. In: Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. Múzeumi kiadványok / Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület. Budapest, 2022. 63. oldal
https://library.hungaricana.hu/en/view/PulszkyTarsMME_Konyvek_2022_MagyarMuzeumiArckepcsarnok_2/?query=arte%20moderna%20fondazione%20pagani&pg=80&layout=s
[5] Dargay Lajons alkotása a milánói nemzetközi kiállításon. Népújág. 25, 139. (1974. jún. 16.). oldalsz. nincs jelezve
https://library.hungaricana.hu/en/view/HevesMegyeiNepujsag_1974_06/?query=dargay%20lajos%20milano&pg=115&layout=s
[6] Veszprémi
http://veszpremi.net/



Tagi gyűjteményben
Határon túl
Tagi gyűjteményben
Parco Museo Pagani

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Nőoszlop" c. alkotás fotói

Veszprémi Imre: "Nőoszlop" (Colonne Feminine)
Alkotó
Település
Castellanza
Feltöltő
Azonosító
543371
Forrás
Veszprémi Imre fényképgyűjteménye
Feltöltve
2023.10.17. 12:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.10.17. 12:04
Archív felvétel
Veszprémi Imre: "Nőoszlop" (Colonne Feminine)

Adalék vagy máshol

"Nőoszlop" c. alkotás fotói

Parco Museo Pagani szoborpark bejárata
Alkotó
Település
Castellanza
Feltöltő
Azonosító
546305
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2023.11.14. 09:13
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ23/5 • 1/125 • 6.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.11.14. 09:13
2012. április
Parco Museo Pagani szoborpark bejárata
Összesen 2 fotó

Műlap története

23.11.20. 08:30
László Mária publikálta "Nőoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.