Apatin (Апатин), Иве Лоле Рибара

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Privođenje
Angol cím:The Lure

Apatin (Апатин)
Иве Лоле Рибара

Felállítás1996


Dr. Pinczés Sándor
2023.10.18. 12:06
Apatinhoz ifjúkori (nagyon ifjúkori) emlékek fűznek.
Édesapám dunai hajós volt. A szerb Duna szakaszon, Magyarország felé az utolsó kikötő Apatin volt… Többször megálltunk itt, de ha elmentünk is mellette mindig szó volt róla. És egy nagy elnyúló Duna-kanyarban fekszik Apatin.
Azután sok év telt el, és a Szerb-horvát kisebbségi önkormányzathoz csatlakozva – itt most nem részletezendő, de mély okok miatt – kaptam egy monográfiát Apatinról, anélkül, hogy tudták volna kötődésemet.
Már az is régen volt, amikor ettől ambicionálva visszamenetem Apatinba. És akkor kiderült, hogy van egy "másik" Apatin - tele szobrokkal. A "meander" kanyarulat, kígyózás. Apatin az egyik legnagyobb szerb Duna-kanyarulatban fekszik. Apatin éveken át tartó szobor-alkotó rendezvénye a "Simpozijum meander", azaz „kanyarulati tanulmányok”.
Ennek – ahogy nézem – 10 műlap lett az eredménye, és több publikálatlan.
Ezt a képsorozatot 2016-ban készítettem a szoborról.

A második Apatin szobrász találkozó: Meander '96.
Én 20 évvel később érkeztem.
"Gabriel Glid (Belgrád , 1966) szerb szobrász, grafikus és pedagógus, aki a 20. század 90-es éveiben lépett be a szerb művészeti életbe."
Föltehető, hogy ami a ... "plasztikából hiányzik" az egy másik szempontból látható a https://www.potatomike.com/glid-store/sleep linken csatolt hivatkozásban "Alvás" címen, mint szobor...
Amennyire én Glid alkotásait át tudtam nézni, a "hasítottfejű csavar" motívum elég sok darabban megjelenik, tehát a fantáziáját izgatja.
"Öt enyhén hajlított fémlemez összeillesztésével Gabriel Glid szobrot hoz létre, amelynek a szokatlan és szellemes Arrest nevet adja. A művész mind az öt tányért lépésről lépésre levágva, formaként a párna formáját - negatívumot - megalkotva egyfajta, művészileg teljesen váratlan módon átalakított ágyat hoz létre. A művész egy térfogatú, fejet tartó párna helyett egy üreget hoz létre, amelyen keresztül a fej átesik, így a csoda állapotát is megteremti."
A "hinta" című (Azonosító 47649) műlapnál Ády föltárta, hogy a publikáció idején a szobor már nem állt a helyén, és figyelmezett, hogy körültekintőbben járjak el.
Miután itt 7 évről van szó, valóban előfordulhat, hogy a szobrot eltávolították.
Ennek értelmében gugli térképen ellenőriztem, de nem találtam jó nézőpontot - tudom, hogy hol a szobor - és 100 szálékig nem tudtam megállapítani, hogy a szobor a helyén van. Sőt, inkább nincs a helyén.
A fényképezés óra ideje szerint „Az élet öröme” (Azonosító 47638) és az „Obeliszk” (Azonosító 48274) műlapfotók ideje között készült, (ami nem több, mint 10 perc) tehát a helye a Duna korzó, Apatinban.
Ezzel szemben a https://skulptureapatin.rs/skulpture/privodjenje/ a Gradski parkot jelöli meg helyszínül, de évszámot nem rendel hozzá…
Ezesetben áthelyezett szoborról beszélhetünk.
„Napjainkban a „Szabadtéri szobrok” gyűjtemény 53 nyilvánosan kiállított műalkotásból áll, melyek Szerbia és hat európai ország kiemelkedő szobrászaitól származnak. A rendezési projekt keretében a teljes gyűjtemény feldolgozása és konzerválása megtörtént; A szobrokat kiállítói egységekbe csoportosították, legendás és információs táblákkal világították meg.”
2023 Skulptureapatin.rs

Megmondom őszintén, kicsit elszomorodtam, azon meg inkább, hogy több ilyen 2016-ban fotózott, de túl későn azaz 2023-ban publikálni próbált, de ekkorra már több szobrot is lebontottak.
Azonban 2023. október 20-án újból elmentem Apatinba és nagy örömmel tapasztaltam, hogy azok a szobrok, amelyet az adott helyen lebontottak, másik helyen felállították. Sőt, sok esetben jobb és szebb körülmények között, az „open air sculptures of Apatin” koncepció jegyében átrendezték a szabadtéri szobrokat.
A szobrokat kiállítói egységekbe csoportosították, történeti és információs táblákkal jelölték meg, így egy egyedülálló kiállítást alkotnak, amely az Apatin város egészébe integrálódik. Természetesen bővült is a szobrok száma és minden szobrot elláttak egy egységes kis azonosító táblával, ami példaadó.

A szobor ma a Városi parkban (City park) látható - következik is, mert megtaláltam...
Források:
Szobrok Szerbiában: https://skulptura-hronologijaizlaganja.rs/https-skulptura-hronologijaizlaganja-rs-drugi-vajarski-susret-meander-96-galerija-meander-apatin/
Gabriel Glid a Wikipediában: https://sr.wikipedia.org/wiki/%D0%93%D0%B0%D0%B1%D1%80%D0%B8%D0%B5%D0%BB_%D0%93%D0%BB%D0%B8%D0%B4
Alvás: https://www.potatomike.com/glid-store/sleep
A szobrok átrendezése: https://skulptureapatin.rs/
Angol leírás, sztori
Dr. Pinczés Sándor
2023.10.18. 12:06
By joining four slightly bent metal plates, Gabriel Glid creates a sculpture which he gives the unusual and witty name Luring. By cutting all four plates in cascades, making the shape of the pillow as a form – the negative, the artist creates a kind of bedding artistically transformed in a completely unexpected way. Instead of a pillow that has volume and supports the head, the artist creates a cavity through which the head collapses, thus initiating a state of astonishment, but also of questioning, having in mind the very title of the work
Források:
A szobor leírása: https://skulptureapatin.rs/skulpture/privodjenje/




Cím alapján hasonló

"Letartóztatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Apatin (Апатин)
Feltöltő
Azonosító
542926
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2023.10.14. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • 9.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.14. 18:52
2016. április

"Letartóztatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Apatin (Апатин)
Feltöltő
Azonosító
542927
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2023.10.14. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • 22.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.14. 18:52
2016. április

"Letartóztatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Apatin (Апатин)
Feltöltő
Azonosító
542928
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2023.10.14. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • 22.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.14. 18:52
2016. április

"Letartóztatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Apatin (Апатин)
Feltöltő
Azonosító
542929
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2023.10.14. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.14. 18:52
2016. április

"Letartóztatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Apatin (Апатин)
Feltöltő
Azonosító
542930
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2023.10.14. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/640 • 67.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.14. 18:52
2016. április

"Letartóztatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Apatin (Апатин)
Feltöltő
Azonosító
542931
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2023.10.14. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/640 • 67.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.14. 18:52
2016. április
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.10.18. 12:06
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "Letartóztatás" c. műlapját
23.10.18. 12:03
A "Letartóztatás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.