Budapest
XI. kerület, Villányi út 29-43.
A MATE Budai Campusának rektori tárgyalótermében található.

Készítés1972

Csik Jolán (textilművész)
Ungár nővérek (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2023.11.10. 18:12
Jópár héttel ezelőtt gobelinvadászatra indultam a Magyar Agrártudományi Egyetem Budai Campusába. Egy 1973-ban készült jelentésre kaptam fel a fejem, mely említi, hogy elkészült Csik Jolán gobelinje, amely után 116.000 Ft tiszteletdíj került kifizetésre.[1] Tudomásom szerint azonban több falitextil is készült az intézmény számára a 60-as és 70-es években. Bíztam benne, hogy még létező alkotásokról beszélhetünk. Végül kísérőmmel mindegyikre sikerült rátalálnunk az intézmény "K" épületében. A legnagyobb méretű gobelin a rektori tárgyalótermet ékesíti.

A falitextilia közepén alul olvasható Csik Jolán textilművész neve, mellette a készítési évszám: 1972. Jobb oldalon alul egész meglepő módon az Ungár név, mely a gobelinszövés területén évtizedes gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező Ungár nővéreket, Klárát és Olgát takarja. Érdekes, hogy a teljes családnevet beleszőtték a textíliába, holott általában ők szerényen csak röviden egy U betűvel "szignóznak". Olyan nagynevű festő- és textilművészek által tervezett gobelinek kerültek ki a kezeik közül, mint például Hincz Gyula, Bán István, Tassy Klára, Redő Ferenc, Honty Márta... [2]

Amíg a gobelint szövő Ungár testvérpár munkásságáról több helyen lehet információkra bukkanni, a falikárpitot tervező Csik Jolán textilművész neve viszont sajnálatos módon az ismeretlenség homályába burkolózik. Elvétve lehet egy-egy újságcikket találni, eddigi kutatásaim alapján három nagyméretű gobelint biztosan készített közintézmények számára. Eme gobelinek közül kettő még a mai napig az eredeti helyén megtalálható, a harmadik gobelint még keresem.

Visszakanyarodva a textilművészhez, annyit biztosan tudunk róla, hogy Ferenczi Noémi tanítványa volt, viszont sem a "Magyar Gobelin 1945-1985" című kiadványban, sem "A magyar gobelinszövés húsz éve 1960-1980" című, 1994-ben megjelent könyvben nem szerepel, holott nem elhanyagolható méretű alkotásokat tervezett közintézmények számára.

Bízom benne, hogy Csik Jolán másik hasonló méretű gobelinjét is sikerül a közeljövőben "levadásznom" és bemutatni a Köztérképen.
Források:
[1] Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1) - 1973. november 8.: https://library.hungaricana.hu/hu/view/HU_BFL_XXIII_102_a_1_1973-11-08/?pg=399&layout=s
[2] Pálosi Judit: A magyar gobelinszövés húsz éve 1960-1980 (Tevan Kiadó Békéscsaba 1994)

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Gobelin" c. alkotás fotói

Alkotó
Csik Jolán (textilművész)Ungár nővérek (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
545727
Feltöltve
2023.11.10. 17:32
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.10. 17:32

545726

545728

545733
Feltöltve
2023.11.10. 17:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.10. 17:53
Feldolgozás alatt...

"Gobelin" c. alkotás fotói

Alkotó
Csik Jolán (textilművész)Ungár nővérek (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
545734
Feltöltve
2023.11.10. 17:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO80

545735

545736
Feltöltve
2023.11.10. 17:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO100

545737

545738

545739

545740
Feltöltve
2023.11.10. 17:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO125

545741

545742
Feltöltve
2023.11.10. 17:53
Képinfó
Szignó a képen

545743
Feltöltve
2023.11.10. 17:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO200

545744

545745
Feltöltve
2023.11.10. 17:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO125

545747

545746
Feltöltve
2023.11.10. 17:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.10. 17:53
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.11.10. 18:12
Szapet publikálta "Gobelin" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.