Gyanútlanul belesétáltam valamibe. Láttam a minap eredeti állapotában a szökőkutat. Néhányszor ott ebédeltem sietősen a parkban (hozott anyag)...
Tegnap pedig három figura "fogadott" a célnak kissé átalakított szökőkútban. Fogalmam nem volt, miről van szó, de fotóztam. Később szerét ejtettem a tájékoztató tábla lefotózásának is, de csak akkor olvastam el, miután körbeértem. Van, ami még most sem tiszta egészen.
A Budapest Galéria szervezésében Flaszter címmel megvalósuló fesztiválról (Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennále ~ kapcsolódóan a Budapest 150 programjaihoz) több cikk is megtalált a közelmúltban, tervezett installációkról is "olvastam", de nem figyeltem eléggé. Most pedig itt van előttem egy "üzenet".
Bevallom, egyelőre a feltüntetett időpontokat sem értem (bár olvasom, az egy hónapra tervezett Flaszter rendezvénysorozat megnyitó hétvégéjének dátuma) ^[1][2], előbb jelez lehetőséget a megtekintésre (tessék, szinte az első percekben ott voltam!), utána következik a megnyitó. Egyelőre úgy veszem, ahogy az első infókat találtam, gondolom, majd időben helyére kerül.
Olvasom, a park "fontos biztonsági helyszíne... a meleg cirkálás... szubkultúrájának...". ^[3] Nem tudtam, mint ahogy nekem új Horváth Gideon, az alkotó neve is. Pedig most a net-en tallózva azt látom, nem kevés jelenlétet tudhat magának a magyarországi képzőművészet terén.
Az alkotás a LMBTQIA mozgalomhoz kapcsolódik. Az Fb-leírás és a tájékoztató tábla szövege nem azonos, én előbbiből emelek be részletet: "... a(z)... szökőkútba tervezett méhviasz szobrokkal és kapcsolódó eseményekkel a be nem teljesült kapcsolatoknak, a fel nem vállalt és elhallgattatott szerelmeknek állít emlékművet. ... Horváth Gideont a többségi társadalom különféle elnyomási mechanizmusai és annak történeti múltja érdeklik. Egy olyan félreeső helyszínét emeli ki a városnak, amely a szexuális kisebbségek mai napig tartó marginalizált helyzetének és az ebből fakadó lemondásnak, kiszolgáltatottságnak válik emlékeztetőjévé. A szökőkútba tervezett absztrahált emberalakok csoportjából álló installáció mellett a park többször életre kel az oda szervezett “titkos” eseményeken keresztül. Ezeket a művész maga szervezi és a résztvevők személyes, soha be nem teljesült emlékeire építenek, amelyek a performatív alkalmakon válnak kézzelfoghatóvá. A "másság" mindannyiunké, mindannyian éreztük már magunkat idegennek vagy kívülállónak. A normatív rendtől eltérő közösségek tapasztalata nem egzotikus, mások számára nem érthető történetek sora, hanem alapvető emberi igények és vágyak, amelyek a főváros 150 éves történelme alatt soha nem teljesülhettek be igazán."^[2]

---