Nádsziget
Fő utca 12/a.
Mindák Gergely Nádsziget című alkotása az első, 2021-es gyűjteményben szerepelt. Ami engem illet, ez egyike volt a számomra legkedvesebb alkotásoknak, ami "öntömörödő, szálerősített betonból" készült. Amennyire az eseményeket követni tudom, az alkotás – elbontás után – átkerült a szomszédos galéria kertjébe – immár két éve.
A korábbi műlapon idéztem a park honlapján olvasható bemutatást. Persze, már akkor is ajánlott volt a felette lévő videó is, de akkor ezt rábíztam a szemlélődőre.
Itt az alkotó bemutatkozik és művéről beszél.
"...elsődleges inspirációként a természeti formák szolgáltak, illetve a természeti formák mélyén rejlő struktúrák, amiket szerettem volna ebben a kicsit absztrakt formában megjeleníteni.
Amire én asszociáltam, amikor ezt készítettem, az a nádasoknak ez a kicsit rejtelmes, kicsit titokzatos világa, meg ez a szövevényes rendszer. Számomra van ebben a titokzatosságban valami vonzerő, amit jól esett egy kicsit kitisztázni, átalakítani és ezzel a módszerrel kicsit közelebb kerülni hozzá.
Egy régi titkos kívánságom teljesül ezzel a dologgal, mert alkotóként és magánemberként is nagyon kedvelem az ilyenfajta elrendezését a szobroknak, vagy amikor a természetes környezet adja a hátteret egy szoborhoz, az szerintem egy nagyon szerencsés eset, mert a szobor azért egy olyan fajta műfaj, ahol nagyon ki van téve az elemeknek, a fények változásának, a körülötte lévő térnek, és szerintem ezek nagyon jól tudják erősíteni szerencsés esetben egymást."
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-65005f86df9ea-35ea56756ec5ca297babb3e4_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 10.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-65005f86e30cb-797336bdef63d0c0bb4dd576_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 16.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-65005f86e67de-fec3cf3f36065bec98f6651c_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 14.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-65005f86e928f-7ce2b82203af2a8604ff7b32_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 15.9mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-65005f86ec003-168207afc4b6f20a3eaeee9b_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-65005f86eefe4-b0feeb435cfc76ff38ea302b_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • 7.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-65005f86f2502-5510aaae8840c52789a04657_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-65005f8700bfb-cea93b055fb63ccacaf1f7e1_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 6.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-65005f87037e3-eecefcf4549082ef3008db04_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 6.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-6500607b075fa-df0ef4d34bfbe36de5dbad89_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 6.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-6500607b0afda-771af27b70ea58d3232c12c8_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • 6.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-6500607b0e4c8-a328c55e8219e911200b1ac7_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 6.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-650060c16d86c-5e1b4690988f28c3bac14b1d_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-6500607b1144a-896a1d4b0893de1c1d1b3dc5_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 6.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-6500607b13d57-f028e1c52dd81cf4751789c0_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • 6.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-6500607b162d0-4ac14dfa69fe12f672f549d0_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 6.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-650060c1702b1-c2aa656a123e3d1addba0a88_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-650060c17284c-85e9a611839904e1111f7790_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-650060c1756be-d3f25dc67ad38dbf62cd7e5f_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-650060c17841d-52700a0ba5537c8a10b4095f_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-650060c17a48e-7f9909016e22cd6dd6bbe1c0_4.jpg)
"Nádsziget" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48050-650060c17da27-5c127d95bf6a1d87dca687f3_4.jpg)