A nyelvtörvény szobra
Felállítás | 2009. augusztus 30. |
Engem legjobban „A nyelvtörvény szobra” ragadott meg. A szobor - annak ellenére, hogy közös munka - sokkal finomabb kidolgozottságú, mint általában a faszobrok és úgy tűnik, hogy tartósabb fából is készült. Ezen túlmenően bizonyos szögből láthatóan megkoronázza a paragrafus jel, ami eleve föltűnő és kiváltja az érdeklődést. Az eltelt kor kéznyoma abban is látható, hogy az szobron található ismertető tábla ma már nem nagyon olvasható.
2009-ben a szlovák parlament elfogadta az úgynevezett „államnyelv törvényt”, mely szerint a szóbeli és az írásbeli kommunikáció során használt nyelv a legtöbb nyilvános helyzetben és helyeken, az állami hivatalokban és intézményekben csak szlovák lehet. (Ez nem volt egyedi. Több környező szláv országban is nyelvtörvénnyel kívánták erősíteni a többségi társadalom identitását, ezzel a kisebbségi jogokat korlátozták.)
„A nyelvtörvény szobra – tiltakozás a nyelvtörvény ellen,
átadva: 2009. augusztus 30-án, faragta Farkas Attila, Steinbach Sándor, Magyarország, Ornik Srečko, Szlovénia, Nagy Géza, Csicsó – Szlovákia
Felavatta Duray Miklós. A szobor jelen volt az MKP-nak a nyelvtörvény elleni tiltakozó nagygyűlésén 2009. szeptember 1-én,
Dunaszerdahelyen a DAC stadionjában.”
Amikor szobrok után kutat az ember, meglepetés is érheti. Például itt van Csicsó Szlovákiában, eldugott helyen nem a turisták fő sodorvonalában.
Aztán kiderül, hogy a Felvidék egyik legnagyobb centruma a magyar történelem megemlékezéseinek.
Csicsó (szlovákul Číčov) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Komáromi járásában, kb. 1200 lakossal.
Csicsó nagyjából a Duna mellet fekszik, megszenvedte, 1965-ben a Duna árvize pusztította.
Hiába készültem föl Csicsó szobraiból – aminek a száma tetemes - a helyszínen mégis meglepetések érik az embert. De, hát az elképzelés, pontosabban a leképezés és a valóság közötti differencia természetes. Így az előre föltérképezett szobrok felfedezése során a szerencsének és a helyi segítségnek is nagy szerepe volt. Még emellett is jónéhány szobornak nem akadtam nyomára. (A kudarcnak az is oka volt – bár Ády egyszer arra figyelmeztetett, hogy a műlap, ill. a szobor szempontjából nincs jelentősége a hőmérsékletnek, mégis megjegyzem, mert mégiscsak én éltem át, és sztori – 36 fokos kánikulát fogtam ki, ami nem elhanyagolható… A helyi segítségről azt tudom elmondani, hogy készséges volt, akit megszólítottam, tudott magyarul – némelyikük ízes akcentussal, - ill. volt olyan is, hogy engem szólítottak meg, honnan jöttem, de az ugye látszott: Magyarországról, hanem hogy konkrétan honnan? Volt olyan is, akivel beszélgettem, de a kutyáját viszont szlovákul szólította. A kutya nem értett magyarul.
Csicsón három kialakított szoborpark van, plusz az egyedi szobrok... Egy csoda…
A nyelvtörvény szobra: https://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/het-vezer-szoborpark-a-nyelvtorveny-szobra/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f61a0db64d2-6e719bfb1e035adbb83462cd_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/125 • 15.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f617674aa98-205fd1866a36de3aa3e9ea49_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ41/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f617d066ad8-91278d635d87f1b01323ca04_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f61a20a6e10-7165a6c73c2f4bf149fa501e_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ36/10 • 1/160 • 7.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f617d078aa6-54448d97f6675d79a30c24d5_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 14.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f61a34d9e24-16179dc083148c6fedd92fa9_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/640 • 4.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f61a4e618ae-10b81ffcbc436a8d85ecb8a3_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • 20.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f61a799ba37-5eb50cfbec017f3c4612c347_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • 20.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f6181dec93c-008d6b7c9878ea507cd22d56_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/320 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f61a657335e-cd8ccf99ba1a592489b5dd76_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • 5.5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-64f6181e04f2b-deadcdef605a6f6400b1df6d_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/400 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-6501e97e3cde6-46a1fd9fb5b41ec042c428bf_4.jpg)
"A nyelvtörvény szobra" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/125 • 15.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a48018-6501e4e518ea2-bbfc5b88d874b4f17e0d317d_4.jpg)