Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele
A múzeum története és az Auguszt család Apponyi Geraldine grófnő személye által kapcsolódik egymáshoz, ezért választották a kertészházból kialakított új cukrászdának a Geraldine nevet. [1][2] A teljes történet olvasható a 2. forrásban, az összegzés beszédes: "...Valószínűleg csak nagyon kevés múzeum van a világon, amelyik elmondhatja magáról, hogy volt munkatársa egy ország királynéja lett. ..." [1]
Amennyire sikerült összevetni különböző képek és infók alapján, a cukrászda korábbi egységeinek nincs igazán cégére, ill. nem egységes, ami meglepő.
Az új cukrászda bejárata mellett, a felirat felett, az Auguszt Cukrászda történetének kezdeteire utaló bronz "emléktábla" látható. Az első generáció, Auguszt Elek alapozta meg a híres cukrászat létrejöttét, de fontos esemény volt, hogy fia, Auguszt E. József az Országos Millenniumi Kiállításon aranyérmet nyert azzal a szoborkompozícióval, ami cukorból készült. A cukrászda elnyerte a kiállítás elismerő oklevelét. [3]
Erre utal az emléktábla – részben feliratával, részben (valószínűleg) az oklevél felidézésével.
Írtam levelet a cukrászdának, szerettem volna megtudni, ki készítette az avatás képein is már jól látható cégért. Sajnos, nem kaptam választ, így ez a rubrika egyelőre üresen marad.
[2] Megnyitó, avatás: https://kanadaihirlap.com/2021/07/09/ot-generacio-orzi-a-kincset/
[3] Millenniumi kiállítás oklevele: https://magyarbrands.hu/magyar-markak/magyar-markak-adatlapjai/auguszt-cukraszda/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec0db3f-a94401f026e758cdee5d36d2_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec0f74f-534e0cdf5e39014a48b80c01_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/160 • 17.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec13023-2fbf49c01b3703146c005aa2_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 9.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec19ebb-83d4aced58246c47197d8a42_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • 8.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec1522d-b5f7ffd3b528e2852675b440_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 9.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec176e4-2f415ff7a35bcefff6ae1eba_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • 8.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec111f4-8f727494d032fada06d98144_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • 9.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec13c0e-26f7e651d960e45a90a4be3e_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 9.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec0bc3b-4efed9bc34f5ffe805467667_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47987-64edd5ec1bbd3-d76fec492a2a2fa17ea5d79e_4.jpg)
"Auguszt cukrászda: az Ezredéves országos kiállítás elismerő oklevele" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 6.7mm • ISO80