Matula bácsi
Duna sor park
„Az idei fő téma is a névadó, Bánhidi, azaz Matula bácsi Fekete István nagyszerű regényéből, a Tüskevárból. Amit nagyrészt itt, a tassi Duna-holtágban forgattak, és a főszereplő Matulát alakító színész a maga sajátos, eredeti, ám mindent elsöprő stílusában igencsak belopta magát a kissé zárkózott kun nép szívébe” – így a korabeli beszámoló. A tudósítás szerint: „A tassi fafaragók újabb öt alkotását avatták fel szombaton délután a Bács-Kiskun megyei község Duna-partján elterülő Bánhidi László-ligetben. Az alkotások: Langó Gábor Matula bácsi, Nagy András Csikasz, Pesti István Sellő című fa szobrai, illetve két pihenőpad a tavaly nyáron megrendezett 20. Tassi Fafaragó Tábor alkalmával készültek.”
„A szobrot a Bánhidi László-ligetben (a neves színész alakította Matula bácsit a Fekete István Tüskevár című regényéből készült 1966-os filmben, amit nagyrészt Tassnál forgattak)”
Most nekem kell magyarázatot adni, hogy miért nincs a 2017.02.28.-án publikált szobrok között Matula bácsi? Azért, mert nem volt ott.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47986-64edd54d2b3b9-48eb9677212a302e0357a96f_4.jpg)
"Matula bácsi" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/125 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47986-64ef86ef89626-07ab5ba8908c453b1929d068_4.jpg)
"Matula bácsi" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/200 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47986-64edd54d3f787-3229a6a472d32e40a425ca23_4.jpg)
"Matula bácsi" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/80 • 8.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47986-64edd54d490c6-028ce22a9ead73c4e0348993_4.jpg)
"Matula bácsi" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/250 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47986-64ef874622387-2761db6c246cde3ac2e8c4a9_4.jpg)
"Matula bácsi" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/160 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47986-64ef87758ebd6-beaac3c40e7cdc3f5565e63d_4.jpg)
"Matula bácsi" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47986-64ef875d4148b-0bce0b08a7eca7136ad8fea4_4.jpg)
"Matula bácsi" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/125 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47986-64ef87930731e-9318c51d783d94128df3eb67_4.jpg)
"Matula bácsi" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/200 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47986-64edd584bdfd8-e1cae94f7495b0b0a7c49d38_4.jpg)
"Matula bácsi" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/320 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!