Árpád fejedelem szobra

Csicsó (Číčov), Na priekope 136/2

Csicsó (Číčov)
Na priekope 136/2
Atilla-szoborpark, Árokhát, Csicsó,

Felállítás2006. augusztus

Franjo Marošek (fafaragó)

Dr. Pinczés Sándor
2023.08.23. 08:35
Csicsó
Amikor szobrok után kutat az ember, meglepetés is érheti. Például itt van Csicsó Szlovákiában, eldugott helyen nem a turisták fő sodorvonalában.
Aztán kiderül, hogy a Felvidék egyik legnagyobb centruma a magyar történelem megemlékezéseinek.
Csicsó (szlovákul Číčov) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Komáromi járásában, kb. 1200 lakossal.
Csicsó nagyjából a Duna mellet fekszik, megszenvedte, 1965-ben a Duna árvize pusztította.
Hiába készültem föl Csicsó szobraiból – aminek a száma tetemes - a helyszínen mégis meglepetések érik az embert. De, hát az elképzelés, pontosabban a leképezés és a valóság közötti differencia természetes. Így az előre föltérképezett szobrok felfedezése során a szerencsének és a helyi segítségnek is nagy szerepe volt. Még emellett is jónéhány szobornak nem akadtam nyomára. (A kudarcnak az is oka volt – bár Ády egyszer arra figyelmeztetett, hogy a műlap, ill. a szobor szempontjából nincs jelentősége a hőmérsékletnek, mégis megjegyzem, mert mégiscsak én éltem át, és sztori – 36 fokos kánikulát fogtam ki, ami nem elhanyagolható… A helyi segítségről azt tudom elmondani, hogy készséges volt, akit megszólítottam, tudott magyarul – némelyikük ízes akcentussal, - ill. volt olyan is, hogy engem szólítottak meg, honnan jöttem, de az ugye látszott: Magyarországról, hanem hogy konkrétan honnan? Volt olyan is, akivel beszélgettem, de a kutyáját viszont szlovákul szólította. A kutya nem értett magyarul.
Csicsón három kialakított szoborpark van, plusz az egyedi szobrok... Egy csoda…

Árpád fejedelem szobra – Átadva 2005-ben. Faragta Ornik Srečko, Szlovénia.
A fejedelem szobra Atilla szoborpark bejáratánál látható és a park felé tekint. Az alkotót kemény feladat elé állíthatta az a tény, hogy viszonylag kicsi átmérőjű farönkön kellett dolgoznia, viszont teljes alakú szobrot kívánt produkálni. Így a fej ugyan olyan átmérőjű, mint a talapzat.
Források:
:Csicsó, értéktár: https://drive.google.com/file/d/14cQKTXLwICUl-avNgpPaLvn-P7I15MZp/view?pli=1 [47. oldal]
Árpád fejedelem: https://photos.google.com/share/AF1QipNXwIqt-pTEtdrGkkT4QO6bCH8lNGfXUaKi4yBReShR4hth_kYzxW-ezLQhixr7GA/photo/AF1QipPsVVDsNCpA1nO56K0tGNioOHrlN-c0Hk1rcZtQ?key=SnpadFV3YXpBelVmQWV3TDRuV1dqUTNHR1laVHRB



Közös gyűjteményben
Árpád-szobrok

Cím alapján hasonló

"Árpád fejedelem szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Franjo Marošek (fafaragó)
Település
Csicsó (Číčov)
Feltöltő
Azonosító
536430
Feltöltve
2023.08.23. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ36/10 • 1/400 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.23. 06:19

"Árpád fejedelem szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Franjo Marošek (fafaragó)
Település
Csicsó (Číčov)
Feltöltő
Azonosító
536431
Feltöltve
2023.08.23. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/320 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.23. 06:19

"Árpád fejedelem szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Franjo Marošek (fafaragó)
Település
Csicsó (Číčov)
Feltöltő
Azonosító
536432
Feltöltve
2023.08.23. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/125 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.23. 06:19

"Árpád fejedelem szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Franjo Marošek (fafaragó)
Település
Csicsó (Číčov)
Feltöltő
Azonosító
536433
Feltöltve
2023.08.23. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/160 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.23. 06:19

"Árpád fejedelem szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Franjo Marošek (fafaragó)
Település
Csicsó (Číčov)
Feltöltő
Azonosító
536434
Feltöltve
2023.08.23. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/500 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.23. 06:19

"Árpád fejedelem szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Franjo Marošek (fafaragó)
Település
Csicsó (Číčov)
Feltöltő
Azonosító
536435
Feltöltve
2023.08.23. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ46/10 • 1/100 • 15.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.23. 06:19

"Árpád fejedelem szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Franjo Marošek (fafaragó)
Település
Csicsó (Číčov)
Feltöltő
Azonosító
536436
Feltöltve
2023.08.23. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ42/10 • 1/80 • 11.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.23. 06:19
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.09.20. 12:55
Megérintettem az "Árpád fejedelem szobra" alkotást
23.09.05. 19:51
Az "Árpád fejedelem szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.08.23. 08:35
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Árpád fejedelem szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.