Székács-villa díszkútja

Budapest, VII. kerület, Városligeti fasor 31.
További képek a Fotólistában

Budapest
VII. kerület, Városligeti fasor 31.
A villa út felé néző homlokzatán.

Felállítás1910

Sebestyén Artúr (tervező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2023.08.17. 18:35
Úgy álltam ott, a villa előtt nemrégiben, mint aki most jár a Városligeti fasorban először életében. A Nagy Felfedezés!
Nem tudom, hogy nem figyeltem korábban!? Ha más nem, a kerítés, ami lenyűgöző (ld. elsősorban az 1-es jelű forrás fotóit). Most viszont közelről inkább az a feltűnő, hogy picit a rozsda rágja, nem igazán friss, pedig az épület olyan, mintha éppen felújításon esett volna át.
És akkor az előoldalon ott egy díszkút, szép, századfordulóból származó, gondos kidolgozással. Az épület szemmel láthatóan a szecesszió jegyében született (hogy nem láttam korábban?).
A díszkút tk. nem egy képzőművészeti varázslat, de képileg nagyon illik a helyhez, előoldalán virágkoronázta, virágszakállas – szabad asszociációval, hiszen inkább szőlőfürtöket várna az ember – Bacchusra hajazó fej néz szembe a magamfajta leskelődővel. Mert ugye be nem jutottam, de a kerítésen kívülről azért jól lehet boldogulni.
Van aktualitás is, mert "Bacchus" szájában – mint ahogy kutaknál ez szokásos – egy cső látható, készen arra, hogy szolgáltassa a vizet, ami ugye funkcióját tekintve elvárható.
Sajnos, én vizet nem láttam, annál inkább az az élelmes kis rigó, aki éppen arra járt. Meglehet sűrű látogatója volt a kútnak, az a pici víz, ami megállhatott az aljában, a szükségleteinek áldás volt.
És akkor a lényeg. Nyilván azért nem új számomra sem a villa, amit most "felfedeztem", Székács-villa néven ismert és az 1909-1910-es években épült Sebestyén Artúr, a szecesszió stílusának elkötelezett építész tervei szerint.
Az épület nevét adó Székács Imre az első hazai kézi gyártású síküveggyár tulajdonosa, üvegkereskedő. Testvére, Izidor lakhelye közelében építtette fel villáját. A kor szakipari munkáit végző team ismert tagjai vettek részt a munkában, így Róth Miksa műhelye készítette a színes üvegablakokat, míg különböző díszítő kerámiák a Zsolnay-gyárban készültek.[1][2]
Igaz, most lehet, Bacchusról (vagy virágos alteregójáról) kéne beszélni, de ajánlom inkább az épület belsejéről készült fotókat, ami alapján egyértelmű, szívesen beszabadulnék, hogy megörökíthessem: http://www.kitervezte.hu/epuletek/tarsashaz/szekacs-villa-budapest?highlight=WyJzelx1MDBlOWtcdTAwZTFjcy12aWxsYSJd
Külön figyelembe ajánlom az aula egy fotóját, ahol a külső díszkút "rokonát" is láthatjuk.... Meglehet, Székács borissza ember volt? Vagy inkább a korszellem igénye szerint alkalmazták a motívumot? https://scontent.fbud7-4.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/116583462_1787916681371967_1416737433738180214_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=eBLHV8QWixYAX_NLT-Z&_nc_ht=scontent.fbud7-4.fna&oh=00_AfBTnzfepCYGPvAUquyW9QdMUELg-qena6hcnAw5EM052w&oe=65057B46
A belső képek átnézése alapján viszont számomra kérdésessé vált, valóban társasházként működik az egykori villa napjainkban? És igen! A csodás, színes üveglámpa megvilágításában, avagy a lépcsők árnyékában sorakoznak a széria-postaládák: http://www.kitervezte.hu/images/epuletek/szekacs-villa-budapest/galeria1/szekacs-villa-budapest20.jpg Ezt én bizonyítéknak tekintem, bár elképzelni nem tudom, hogyan lehet egy ilyen épületet megosztani és benne ilyen módon "lakni".
Források:
[1] Székács és építéstörténet: https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2016/04/01/varosligeti_fasor_31
[2] Sebestyén Artúr és a team: https://pestbuda.hu/cikk/20230118_aki_a_szecesszio_hive_lett_a_155_eve_szuletett_sebestyen_artur_epiteszeti_oroksege

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Székács-villa díszkútja" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebestyén Artúr (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
535805
Feltöltve
2023.08.17. 13:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.17. 13:47

"Székács-villa díszkútja" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebestyén Artúr (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
535806
Feltöltve
2023.08.17. 13:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.17. 13:47

"Székács-villa díszkútja" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebestyén Artúr (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
535807
Feltöltve
2023.08.17. 13:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.17. 13:47

"Székács-villa díszkútja" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebestyén Artúr (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
535809
Feltöltve
2023.08.17. 13:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 6.9mm • ISO80

535815
Feltöltve
2023.08.17. 13:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 23.08.17. 13:53

"Székács-villa díszkútja" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebestyén Artúr (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
535808
Feltöltve
2023.08.17. 13:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 99mm • ISO800

535810

535811
Feltöltve
2023.08.17. 13:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.17. 13:53

"Székács-villa díszkútja" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebestyén Artúr (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
535813
Feltöltve
2023.08.17. 13:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 26.1mm • ISO640

535812
Feltöltve
2023.08.17. 13:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

536343
Feltöltve
2023.08.22. 10:04
EXIF információk...
Xiaomi / M2006C3LVG
ƒ2200/1000 • 1/120 • 3.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 23.08.22. 10:04

"Székács-villa díszkútja" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebestyén Artúr (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536344
Feltöltve
2023.08.22. 10:04
EXIF információk...
Xiaomi / M2006C3LVG
ƒ2200/1000 • 1/148 • 3.4mm • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 23.08.22. 10:04

Élményképek

"Székács-villa díszkútja" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebestyén Artúr (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
535814
Feltöltve
2023.08.17. 13:53
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 26.1mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.17. 13:53
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.08.22. 10:04
2 új fotót töltöttem a "Székács-villa díszkútja" műlaphoz
23.08.17. 18:35
Göröntsér Vera publikálta "Székács-villa díszkútja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.