A XVI-ik század közepétől Európa nagyrészén a protestantizmus terjedt el, így a történelmi Magyarországon is nagyrészt akadálymentesen zajlott e hitújító folyamat. Az akkori politikai helyzetben kedvezőbbnek látták a vallásilag 'frissítő' folyamatot, így az uralkodói rétegek is támogatták, sőt érdekeik érvényesítését látták a lutheranizmus majd a kálvinizmus térhódításában. Erdélyben is, a térség első fejedelme, János Zsigmond idejében a protestantizmus terjedt el a szászok, magyarok, székelyek sőt még a románság egy részének köreiben. Itt volt azonban egy akadály, ami gátat szabott a reformáló, új tanok terjedésének: éspedig Székelyföldön, ennek keleti, Kárpátokhoz közeli részein, pontosabban: Csíkban, Gyergyóban, Kászonban és Felsőháromszéken. A hit terjesztése, ha nem ment úgymond szép szóval akkor katonai erővel is, de terjedt. Székelyföld keleti régióit mégsem tudta birtokába venni a protestantizmus. Ennek a magyarázata a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú eredetlegendájában keresendő, mely szerint az 'ősi hitükben' buzgó csíki, gyergyói székelyek, a gyergyóalfalvi István pap vezetésével a Csíki-medence középrészére vonultak, hogy az Udvarhelyszék felől, a Tolvajostetőnek nevezett hágón érkező János Zsigmond haderejével szembemenjenek és megállítsák őket. A korabeli történelmi iratanyagokban fel nem lelhető, de a székelység emlékezetében fennmaradt legenda szerint míg a férfiak a hitterjesztő sereg ellen vonultak, addig a nők, gyerekek, öregek a csíksomlyói templomba igyekeztek és ott imádkoztak a csodatevőnek tartott Szűz Mária kegyszobra előtt, a szent űgyük sikeréért, hogy Mária oltalma őrizze meg őket "őszeik szent hitében". Az erőben lévő fiúk, férfiak pedig bátran az érkező haderő elé mentek. A legenda itt véres csatát említ, melyben végül a hittéritő sereg maradékát megfutamították a Hargita hágóján.
Nagyajtai Cserey Farkas 1780-ban a következőképpen írja e történetet: János király / János Zsigmond fejedelem végzése mellé "nem akarának állni a csíki székelyek, kerülgeti őket János király igéretekkel s fenyegetésekkel is, de úgysem mehetne semmire velük, felmérgelődék azért s az 1567. esztendőben sok fegyveres népet bocsáta rájuk, hogy erőszakosan kitérjenek az igaz hitből. Vala Alfaluban egy buzgó, istenfélő megyés pap, István nevű. Ez jobbán is felbíztatá állhatatosságra a népet. Elszánák magukat, vagyonukat és életüket a régi szent hitüknek oltalmára s halálra lőnek készebbek, mint attól elszakadásra. Azt végezték, hogy íly utolsó veszedelemben az egész nép fejeként, kicsinytől fogva nagyig, házaikat, mindenüket otthagyván e (csíksomyói) szentképhez gyülekezzenek s egy szívvel-lélekkel könyörögjenek az Istenhez, hogy szentséges Édesanyjának - a magyarok régi Nagyasszonyának - érdemeiért tekintse őket ilyen nagy szükségükben. Egybe is gyülekezvén... s köszönték a boldogságos Szűzet az ő szentképében s alázatosan kérték, hogy segítené meg őket s nyerne malasztot szent Fiától a közelgő veszedelmek elhárítására. Híre érkezik azonban, hogy Udvarhely felől nyomulnának feléjük a hadak, ennélfogva kiválogatták maguk közül, valaki csak fegyvert foghatott s rendbe állították őket az ott kiterjedt szép mezőre, a fehérnépeknek, az öregeknek, a gyermekenek megparancsolták, hogy míg odajárnak, ezen helyről el ne távozzanak, hanem imádják Istent és kérjék, hogy tőlük a malasztok Anyjának érdemeiért mennyei segítségét meg ne vonja. A fegyveres nép hasonlóképp imádkozva, eléje kezd vonulni János király hadának. Szembe találkozván, fegyverre kele közűlük a dolog, nem hagyá Isten az igaz ügyet, felülfordulának a csíkiak s a király hadának jórészét levágták, a többi nyakra-főre visszaszalada. Elvégeződvén a verekedés, visszafordulnak hazafelé a csíkiak, s mikor közelgettek volna a klastromhoz, eléjök ment az ottan maradt nép, kimondhatatlan örömmel fogadták egymást s együtt zengő dícséretekkel a templomba sietének, hol a nagyhatalmű Szűznek szép képe előtt hálát adának az Úristennek, hogy őket az igaz hit üldözőitől megmentette. Történék a dolog 1567-ben pünkösd szombatján."
Az említett István papról nem tudunk életrajzi adatokat, csak azt, hogy Gyergyóalfalu buzgó plébánosa volt és hogy ő vezette Gyergyó népét a hitvédő csíksomlyói zarándoklatra. Az eltelt több mint 450 év alatt a gyergyóalfalvi zarándokokat, keresztalját illette az a tisztelet, hogy a búcsúsok élén haladnak a "somlyói processión". Ez mai napig így van.
Gyergyóalfalu hívő keresztényei óvva őrizték István papjuk emlékét, de csak 1989 után nyilt lehetőség arra, hogy a "szent űgy" melletti kiállás történetét úgymond kőbe véssék, brozba öntsék. 1996-ban készült egy díszes emléktábla István pap emlékére - mely tömören ismerteti a búcsújáró legendát - melyet a templomuk déli falára helyeztek el emlékeztetőül (mellékelve az adalék fotók közt); majd 2000-ben szoborban is megöröítették István pap személyét, még ha arcképet nem is ismerhetünk róla. Kiss Levente szobrászművész, a falu szülötte a papot letérdelve, kezeiben egy egyházi zászlós keresztet tartva (a jobb kéz felül) ábrázolja, aki nem karddal hősködik, hanem az ellenség előtt letérdelve, megalázkodva, mintegy békét kérved áll ki konokul hite, és a rábízott székely hívek mellett. E szobrot a templom közelében lévő parkban, díszes talapzaton helyezték el.
2006-ban Csíksomlyón bemutatták A napba öltözött lány című rockorerát, melyben István papot Varga Miklós énekes jelenítette meg (a videó betéve lennebb, a további linkek részen).

---