Petőfi-szobor
Az első a létrehozás körülményei: A park egyik termetes fáját villámcsapás érte és a koronája teljesen megsemmisült. A csupasz törzset gyökerestől el kellett volna távolítani. Ekkor jött az ötlet, hogy a már korábban is tervezett Petőfi-szobor megvalósításához itt a legjobb alapanyag. Balogh Ferenc nyugdíjas agrármérnök szakszerűen kezelte a fatörzset, hogy szobor alapanyag lehessen belőle majd Pálosi Mihály fafaragó nekiállt, hogy egy valódi gyökerekkel rendelkező szobrot készítsen.
A másik érdekesség az ábrázolás. Petőfi Sándor 26 évesen esett el Segesvárnál. Ezen az alkotáson ábrázolt férfialak pedig a 40-es éveiben járhat és egyesek szerint nagyon hasonlít az alkotóra.
Fölirata szerint:
Készíttette az Önkormányzat
Közreműködtek:
Gelányi János polgármester, agrármérnök
Balogh Ferenc nyugdíjas agrármérnök
Pálosi Mihály fafaragóművész
Minden szakszerű ápolás ellenére az alkotás 13 év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért lebontották. Helyén 2019. augusztus 20-án az Öreg Kun Vitéz szobrát állították fel. https://www.kozterkep.hu/38884/oreg-kun-vezer
![](/tagok/5b57313b20c6405cd38ab34b6d433525_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d3991f7f186b8dcd5f418fb560085085_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9384b1f1a2fe41bd38b620964435e514_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/155bfa0e67f24c89efa87854ec203c9e_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7164cb46c66a8dc49885efe216734340_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e31f22ae2a2c0c9672bcd4e9bf420bf_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f4a315f518242f7dc510ac68801dd4fb_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ41/10 • 1/250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6f3e968ad5ea73c58ef5cb3c5927efbc_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/800 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/019078cf7b26069765f3a7d68383eeeb_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/200 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u288-a4788-5d821fff1c3d5-a9f0677d5cfd731f12c74669_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/156e6cf9b001784970b67b95e254e099_4.jpg)
"Petőfi-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!