Császka György-címer
Iskola köz
Kicsit utánajártam és érdekes adatokat találtam. A Zsolnay gyár az archívumában őriz egy címert „Zsolnay antik pirogránit érseki címer! /Császka György Kalocsa-bácsi érsek?” jegyzettel.
Bár megfelelő méretben nem hozzáférhető az a címer (helyesebben, előfizetés mellett igen), így arra gondoltam, hogy nézzünk rá.
Nem kevéssé érdekes Császka György személye a dél-vidéki hitélet szervezése szempontjából.
Császka György, születési nevén Császtka György, (amelyet az 1860-as években magyarosított elhagyva belőle a ’t’ betűt), szepesi püspök, majd kalocsai érsek.
„Egyházmegyéjében több templom építéséhez is hozzájárult, például Zomborban; templomot és plébániát épített többek között Gyulafalva, Szilágyi és Wekerlefalva új telepítésű községekben, valamint plébániákat szervezett Cservenkán, Csengődön, Rémen, Felsőhegyesen és Tornyoson; Zentán és Óbecsén a második plébánia megalapítása fűződik a nevéhez.)
A ház falán olvasható gránit táblán ez áll:
„Építtette Császka György
kalocsai- és bácsi érsek
1900. évben”
Császka György tevékenysége: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1szka_Gy%C3%B6rgy#Szepesi_p%C3%BCsp%C3%B6ki_tev%C3%A9kenys%C3%A9ge
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c25623f3994-ec398bcfb4ef05971858256d_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/2000 • 6.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c257585d890-0386a672da81557ff0e49067_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c256240da9a-518e9972bfdf21cbcd0062e0_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/2000 • 14.5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c256241487a-c17e1650169c6b398797d97e_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/1600 • 34.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c25642a6b08-8e639d44e0cc38ec4cfcbd63_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1600 • 34.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c25642ae4d1-7be5b7ad145b3ecab860edac_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/1600 • 89.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c25704281b6-f39aa4c149a6bb702a2b9aa2_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/1000 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c25704328e0-ed7db47664d09f6b4e99394e_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/1000 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c257043c792-7ad6827dda882f5e7f1e04f5_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ49/10 • 1/640 • 18.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c257044679b-0fdf8f2be826bc76b56eccc2_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ49/10 • 1/320 • 18.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c2573d163ad-d84ea76f260cc766627c5fd8_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 81.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c2573d207b2-f3005417aee16110f4f62335_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/160 • 81.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c2573d2b527-5c0ae0b22338c19a0b18e431_4.jpg)
"Császka György-címer" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 128.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47849-64c2573d35c08-cd134fc8171395b1ef280db9_4.jpg)