Foktő
Fő u. 91.
Az oltár felé nézve, jobboldalon az első ablak, az orgona karzat mellett

Felállítás1941


Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2023.07.27. 20:41
Foktő Csodatevő Szent Gergely-templom. A késő barokk templom 1784-ben épült. KÁKONYI ÜVEGFESTŐ hat festettüveg ablaka látható a templomban. Egységes szerkezetűek, a bordűr azonos stílusú.

Szent Erzsébet-üvegablak:
Szent Erzsébet 1207-ben született Sárospatakon. "Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában – eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon."
Árpád-házi Szent Erzsébet attribútumai: alamizsna, virágok, kenyér, szegények, korsó. Ezek közül a rózsa látható a képen.
Az adományozási mező fölirata:
„SZT. ERZSÉBET
TISZTELETÉRE KÉSZÍTETTE
A FOKTŐI
LEÁNY KÖR”

2016 emlék, Géderlak: Szent László-templom. Géderlakra tervezetten mentem, a templomba nem. De több évtizede kedvvel fénylépezek templombelsőket – inkább oltárt, főképpen orgonakarzatot – és Géderlakon nyitva volt a Szent László-templom. (Ma már ez ritkaság…) Amikor bementem, akkor láttam a gyönyörű üvegablakokat.
A tartalom földolgozásakor olyan helyzet alakult ki, hogy bár több ablakon is látható „Kákonyi F. Kalocsa” szignó, nem nagyon ismert ez az alkotóműhely. Kiderült azonban, hogy Foktőn szintén található egy templom az alkotóműhelyből származó üvegablakokkal.
Azóta többször elmentem Foktőre, de nem volt szerencsém, a Csodatevő Szent Gergely templom mindig zárva volt…
Azóta eltelt hét év, de nem ment ki a fejemből a Foktői templom.
Tehát hét év múlva, 2023-ban (nyár, elképesztő hőséggel), szerencse kísért. Látom, hogy nyitva van a templomajtó. Jól átlehet ilyenkor szellőztetni a nedves falakat. Ám, az előtérben – szokás szerint – van még egy vasrács és az zárva. De, ha a nagy ajtó nyitva, akkor kell itt lenni valami mozgásnak…
A templom mellett van a paplak, de az is zárva. Azonban a kerítésen található egy hirdetőtábla, amin meg van adva Péter atya telefonszáma - segítség esetére.
Fölhívtam Péter atyát, de éppen Szekszárdon volt. Meghallgatta a kérésemet, és nagyon szívélyesen azt mondta, próbál segíteni. Szól a sekrestyésnek és az el fog jönni a templomhoz. Várakoztam, telt az idő. Egyszer csak hívott az atya és megkérdezte, hol vagyok, mert ő a sekrestyést ki küldte a fajszi a templomhoz, mert az is hozzá tartozik. Csakhogy én Foktőn vagyok, mondtam neki, bocsánat.
Akkor még egy kis várakozás és megérkezett a sekrestyés és megtörténhetett az ablakok fotózása.
Források:
Foktő, Csodatevő Szent Gergely templomablakai: https://templomablakanno.blog.hu/2015/04/28/fokto_396#more7407524
Erzsébet legenda: http://lexikon.katolikus.hu/E/Erzs%C3%A9bet.html
Árpád-házi Szent Erzsébet - összefoglaló: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet
Szentek attribútumai: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentek_ismertet%C5%91jegyei#E



Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Foktő
Feltöltő
Azonosító
534188
Feltöltve
2023.07.26. 09:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ44/10 • 1/80 • 13.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.26. 09:52

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Foktő
Feltöltő
Azonosító
534189
Feltöltve
2023.07.26. 09:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ51/10 • 1/80 • 21mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.26. 09:52

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Foktő
Feltöltő
Azonosító
534190
Feltöltve
2023.07.26. 09:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 55.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.26. 09:52

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Foktő
Feltöltő
Azonosító
534191
Feltöltve
2023.07.26. 09:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 118.5mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.26. 09:52

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Foktő
Feltöltő
Azonosító
534192
Feltöltve
2023.07.26. 09:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 118.5mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.26. 09:52

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Foktő
Feltöltő
Azonosító
534193
Feltöltve
2023.07.26. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 118.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.26. 09:53

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Foktő
Feltöltő
Azonosító
534194
Feltöltve
2023.07.26. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 118.5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.26. 09:53

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Foktő
Feltöltő
Azonosító
534195
Feltöltve
2023.07.26. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 101.4mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.26. 09:53

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Foktő
Feltöltő
Azonosító
534196
Feltöltve
2023.07.26. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/60 • 3.6mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.26. 09:53
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.11.18. 09:30
A "Szent Erzsébet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.27. 20:41
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.