Juhász Imre-emléktábla

Alternatív, helyi címek:Dr. Juhász Imre-emléktábla

Hajdúszoboszló
Bocskai utca 12.
A Bocskai Múzeum egyik épületének utcai homlokzatán.

Avatás2023. június 24.

Hőgye Lajos Tibor
2023.07.25. 10:07
A 2023-as Múzeumok Éjszakája programsorozat egyik helyi eseményeként került felavatásra a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum alapítójának, gimnáziumi tanárnak, Dr. Juhász Imrének a domborműves emléktáblája. Az avatáson beszédet mondott Czeglédi Gyula polgármester és Bihari-Horváth László címzetes múzeumigazgató is.[1] A Kövér György debreceni szobrászművész által készített bronz portré alkotásáról közösségi oldalán is beszámolt.[2] Juhász Imre "Hajdúdorogon született, majd 1956-tól, a történelem szakos diploma megszerzése után Hajdúszoboszlón, a Hőgyes Endre Gimnáziumban tanított 1992-ig, mikor nyugdíjba vonult. Kemény, határozott, pedagógus volt, hatalmas tudással felruházva. Legalább ugyanekkora lendülettel és akarattal hozta létre és vezette, a Hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeumot. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2007-ben „Hajdúszoboszló Város Díszpolgára" cím odaítélésével ismerte el munkáját.[3]
További linkek
A múzeumról: www.bocskaimuzeum.hu

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Juhász Imre-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533780
Feltöltve
2023.07.25. 09:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 09:43
Feldolgozás alatt...

"Juhász Imre-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533781
Feltöltve
2023.07.25. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 09:44
Feldolgozás alatt...

"Juhász Imre-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533782
Feltöltve
2023.07.25. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

533783

533790
Feltöltve
2023.07.25. 09:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ50/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 09:46
Feldolgozás alatt...

"Juhász Imre-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533785
Feltöltve
2023.07.25. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 09:45
Feldolgozás alatt...

"Juhász Imre-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533786
Feltöltve
2023.07.25. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 09:45
Feldolgozás alatt...

"Juhász Imre-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533787
Feltöltve
2023.07.25. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 09:45
Feldolgozás alatt...

"Juhász Imre-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533784
Feltöltve
2023.07.25. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 09:44
Feldolgozás alatt...

"Juhász Imre-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533789
Feltöltve
2023.07.25. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 09:45
Feldolgozás alatt...

"Juhász Imre-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533788
Feltöltve
2023.07.25. 09:45
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 09:45
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.07.25. 10:07
Hőgye Lajos Tibor publikálta "Juhász Imre-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.