Alternatív, helyi címek:Dr. Hugonnai Vilma

Budapest
II. kerület, Kapás utca 22.

Avatás2023. július 1.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Katie G.
2023.07.06. 22:31
Minden év július elsején, a magyar egészségügy napján - Semmelweis-napon - az egészségügyben dolgozókat ünnepeljük.
Ezalkalomból a Kapás utcai rendelőintézet aulájában az első magyar orvosnőnek, Dr. Hugonnai Vilmának (1847-1922) avattak szobrot.
A grófi származású Hugonnai Vilma 1879-ben Svájcban szerezte diplomáját. Feltett szándéka volt, hogy mielőbb magyar orvosként magyar betegeket gyógyítson, de a hazai professzorok elutasítása miatt diplomáját honosíttatni csak hosszú, küzdelmes évek után 1897-ben sikerült.
Ötvenévesen ő lett az első magyar orvosnő.
Az orvoslás mellett oktatott az Országos Nőképző Egyesületben és a Bábaképző Intézetben.
A magyar feminista mozgalomba is bekapcsolódott, a nők egyenjogúságáért küzdött, több felvilágosító művet írt a nők számára.
Kitartása, az élethez való hozzáállása példaértékű az utána következő nemzedékeknek.

Katie G. műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531348
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531365
Feltöltve
2023.07.03. 22:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Katie G. 23.07.03. 22:19
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531350
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/25 • 6.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531349
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531353

531363
Feltöltve
2023.07.03. 22:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/20 • 6.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:19
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531354
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/20 • 11.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531355
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/20 • 13.2mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531356
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/20 • 15.9mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531364
Feltöltve
2023.07.03. 22:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/25 • 6.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:19
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531359
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/40 • 6.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531360
Feltöltve
2023.07.03. 22:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:19
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531361
Feltöltve
2023.07.03. 22:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/25 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:19
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531358
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531366
Feltöltve
2023.07.03. 22:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:19
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531351
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/20 • 6.7mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Feldolgozás alatt...

"Hugonnai Vilma" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531357
Feltöltve
2023.07.03. 22:17
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.03. 22:17
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.07.07. 16:54
A "Hugonnai Vilma" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.06. 22:31
Katie G. publikálta "Hugonnai Vilma" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.