Színes kő
Most, hogy eljött 2023. és Veszprém lett Európa Kulturális Fővárosa, gondoltam meglátogatom milyen újításokat találok a városban. Csodálatos átalakuláson ment át a belváros, szépen fel van újítva minden és új közösségi terek jöttek létre, amket idén májusban át is adtak. [1] Ilyen a Kálvária-hegy és környéke, ahol sétautak, pihenők jöttek létre. Nagy örömömre művészi alkotásokkal is díszítették az új környezetet. A domb négy modern térplasztikát kapott, amelyikből a harmadik az oldalsó és felső pihenőhöz vezető út kereszteződésében áll. A vékony posztamensen egy kisméretű mészkő térforma áll, áttört ablakszerű nyílásokkal, ami narancssárgára és világoskékre van festve. Az absztrakt szobrot Veszprémi Imre szobrászművész készítette 2001-ben. [2]
Ez az alkotás annyira "veszprémi imrés", rögtön tudtam, hogy ő csinálta, mikor megláttam.
"...Brányi Mária kitért arra is, a parkrekonstrukció lehetőséget ad arra, hogy Veszprémi Imre szobrászművész hagyatékából hét alkotást is kihelyezzenek: négy mű a Kálvária-dombra vezető gyalogos sétány mellett kap helyet, míg három alkotást az Erzsébet sétányra helyeznek ki. Az alpolgármester elmondta, a nonfiguratív alkotások egyedivé és különlegessé teszik a parkot. Megjegyezte, a huszadik századi alkotók művei hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy nyitottá tegyék a fiatalabb generációkat a kortárs művészetre...." [3]
[2] Laczkó Dezső Múzeum
[3] Kiemelkedő tehetségű szobrászművészek alkotásaival újul meg a zöldterület Veszprémben: https://www.veol.hu/helyi-kultura/2023/02/kiemelkedo-tehetsegu-szobraszmuveszek-alkotasaival-ujul-meg-a-zoldterulet-veszpremben
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d6707d48-5454ec93a752f866cce5e87a_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d6709ae1-a75d300c30ca26c1447a5187_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d6711200-603bd0171899191f4193dab8_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d6713f62-9119af5f5f6c917ef3d3771f_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d6712983-7a479bc1e7f1aa7ac2ff8e39_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d670db2d-1f743e8cf59a9a8cd6cec240_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d6715927-eb20af0a5d6d70ad1a05da12_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d670f244-71b1d812e8e81702aa61be48_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d670c06b-7cabf8795f8deade569adf85_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a47729-64a07d6710333-0beba46653fb6c5c59471add_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47729-64a1338953cac-d5974cdedd3848bc06e39705_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 9.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47729-64a13389560cd-6c223d015ce9a1481a75c880_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 9.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47729-64a133895e36e-e1674e75a75bd067bdc0706b_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 9.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47729-64a133895b9cb-4dce6482c52ae9bff3c775ff_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 9.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47729-64a1338961123-e489d3fcde0d1874ddb16bef_4.jpg)
"Színes kő" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a47729-64a1338959471-363cb956b8f42ca94d7401c5_4.jpg)