Veszprém, Vár utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Mihály arkangyal
Angol cím:Saint Michael

Veszprém
Vár utca
Az oltár mögött, a szentély falán, a középső ablak.

Avatás2023. április 6.

Wölfinger Barnabás (üvegművész)
Hegyvári Bernadett (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2023.07.04. 17:58
Egyszerűen nem számítottam rá, hogy Veszprémben a Szent Mihály székesegyház üvegablakát be kéne mutatni. Hallottam a vitáról, olvastam a tervekről, ami a székesegyház felújítását megelőzte, emlékeztem, hogy a korábbi, feltöltött üvegablakok műlapján volt változás az alkotókkal kapcsolatban, de csak az általános érdeklődés vezetett, amikor betértem a templomba (milyen lett?). Fotókat szerencsére csináltam, mert vonzott a megtisztult, bár emlékeimmel erősen szemben álló templombelső és persze, az egy szem figurális díszítésű üvegablak is. Aztán "leesett", itt nem restaurálás utáni üvegről van szó, végülis teljesen új üvegablak jött létre "Waltherr Gida stílusában", akinek nevéhez az eredeti színes üvegablakok is kötődnek.
Sajnos, a háttéranyag elképesztően sok és sokrétű, az üvegablakok tekintetében viszont előfordul, hogy nem mindig elég konkrét. Korok, stílusok, átépítések, változások. Ezeket rögzítik a feltárás eredményeként létrejött dokumentumok. A székesegyház egészére vonatkozó anyagokat így ugrom is, azok nem konkrétan kötődnek ehhez a műlaphoz.
Összegezve, sok előkészület, átfogó műemléki feltárás után úgy döntöttek, hogy a falak egységesen fehérek lesznek, mivel a felújítás előtti freskók minősége nem felel meg a székesegyház rangjának, az alattuk lévők viszont annyira megrongálódtak, hogy nem menthetők meg.
Az üvegablakokról az általunk ismerttől eltérő összegzés született. Érdekessége, hogy a többnyire Árkayné Sztehló Lili által készített üvegablakokról készült szakvélemény (ez lementve a kapcsolódóknál lévő elérhetőségen olvasható), de azóta született leírások szerint is művészileg és technikailag is elismerést érdemelnek, így restaurálás után – megérdemelten "liturgikus térben" helyezni el őket.
"Fontos eredmény az üvegablakok állapotának és eredeti kialakításának pontos feltárása is. Ennek nyomán vált részleteiben ismertté a jelenleg öt féle eltérő kialakítású üveg között Waltherr Gida megmaradt 6 darab – 1907-1910-es átalakításhoz készített – eredeti műve, valamint az a Szent Mihály-ábrázolás is, amely az erdélyi Vetésen az egykorú veszprémi üvegablakhoz hasonlóan készült... A belső térben eddig megtalálható, történeti összevetésben értékes elemek kiemelés után restaurálásra és a Főegyházmegyei Gyűjteményben való elhelyezésre kerülnek." [1]
Tehát 6 darab megmaradt Waltherr Gida-üvegablakról értesülhettünk, de eddigi tudásunk szerint az összes, ebbe a csoportba tartozó üvegablak megsemmisült. Kérdés, melyik ez a hat és hogy lehetne visszamenőleg azonosítani (az is, mit értsünk az "öt féle eltérő kialakítású üveg"alatt?).
Az is kiderül itt, hogy az új Szent Mihály-ábrázolás az eredeti stílusában készül a vetési ábrázolás figyelembevételével (az alkotás valóban megsemmisült, viszont semmiféle dokumentum, esetleg fénykép nem maradt fenn).
Elkészült tehát az egy, figurális ábrázolást tartalmazó üvegablak, míg a többi, a szentélyben korábban látható, ill. az oldalhajókat szebbítő alkotásokat ún. szőnyegmintás ablakokra cserélték. Mint írják, ezek is Waltherr Gida egykor készült ablakait idézik, amiket az adalék kép szemléltet.
A Szent Mihály-ábrázolás tervezett leírását (amennyire látom, ez nagyobbrészt fedi a megvalósult üvegfestményt) idézem: "Szent Mihály figuráját ovális mandorla emeli ki. A kék égbolt felett lebegő alak egyik kezében lángpallost tart hirdetve, hogy legyőzte Lucifert, a fellázadt angyalok vezérét. A másik kezében pajzs van, amelyen latinul az alábbi felirat olvasható „Ki olyan, mint Isten?", ami a Michael név szó szerinti fordítása. A szentélyben lévő további üvegablakok is Watherr Gida századelős alkotásainak motívum- és formavilágára hangolva készülnek...."[2]
Források:
[1] Megújítás (2023. február): https://epiteszforum.hu/veszprem-a-szent-mihaly-foszekesegyhaz-megujitasa-1
[2] Tervek: https://epiteszforum.hu/veszprem-vegul-waltherr-gida-uvegablakait-veszik-alapul-a-szekesegyhaz-felujitasanal

-- Üvegművészek, alkotók : https://epiteszforum.hu/megtisztulas--a-veszpremi-szent-mihaly-foszekesegyhaz-felujitasarol
-- A megújult templombelső megáldása (avatás): https://www.veol.hu/helyi-kozelet/2023/04/megnyitotta-kapuit-a-szekesegyhaz-galeia
További linkek
A megtisztulás előtti állapot: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-veszpremi-foszekesegyhaz-uvegablakai
Mester Éva szakvéleménye a Sztehlo Lili-féle üvegablakokról (veszprem.hu oldalról lementve): https://www.kozterkep.hu/mappak/fajl_mutato/9614
Mentsük meg... https://www.valaszonline.hu/2023/01/13/veszprem-szekesegyhaz-freskok-uvegablakok-feher-sztehlo-lili-ekf-ersekseg/

Normál és archív fotók

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Alkotók
Wölfinger Barnabás (üvegművész)Hegyvári Bernadett (üvegművész)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
530376
Feltöltve
2023.06.27. 12:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.27. 12:30

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Alkotók
Wölfinger Barnabás (üvegművész)Hegyvári Bernadett (üvegművész)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
530371
Feltöltve
2023.06.27. 12:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO320

530375
Feltöltve
2023.06.27. 12:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 8.3mm • ISO125

530374

530372

530377
Feltöltve
2023.06.27. 12:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 59.3mm • ISO250

530378

530379

530380
Feltöltve
2023.06.27. 12:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.27. 12:30

Adalék vagy máshol

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Alkotók
Wölfinger Barnabás (üvegművész)Hegyvári Bernadett (üvegművész)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
530373
Feltöltve
2023.06.27. 12:30
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 29.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.27. 12:30
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.07.04. 17:58
Göröntsér Vera publikálta "Szent Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.