Budapest, VIII. kerület, Salgótarjáni utca, ill. Kőbányai út/Labdarúgó Akadémia

Alternatív, helyi címek:Csikar
Angol cím:Károly Sándor

Budapest
VIII. kerület, Salgótarjáni utca, ill. Kőbányai út/Labdarúgó Akadémia
Az újonnan felépült MTK Labdarúgó Akadémia épülete fogadó helyiségében, a jobb oldali falon.

Avatás2023. május 30.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2023.06.01. 17:33
Tegnap futottam bele a Naopaint Fb-oldalán megjelent információba: "Nem kis faladat elé állított minket a Brightly Kommunikációs Ügynökség azzal a grafikai tervvel, amit az MTK labdarúgó akadémia bejárati falára kellett megvalósítanunk. A számtalan három és négyszögekből a klub legendája, egyben a focisuli névadója Sándor Károly (Csikar) rajzolódik ki."[1]
Azt is mondhatnám, nem kis feladat elé állított a Naopaint ezzel a megfogalmazással. Úgy értelmezem, a Brightly az ötletgazda, a megbízó (tevékenységi kör: "kommunikáció, rendezvényszervezés"); honlapján nem találok az MTK futballakadémiára utaló hírt, eseményt).2]
Minden arra kanyarodtam. Szerencsére félreértelmeztem, mert én a poszt alapján a külső falra gondoltam, de nehezen tudtam volna elképzelni Sándor Csikar szobrát a kéknél kékebb falfestmény hátterével. És helyes! A falfestmény benn, a fogadó helyiség falán látható, ahová nagyon jól illik is.
Valóban kék három- és négyszögekből áll össze a kép és a maga műfaji sajátosságai között, az adott ötlet felhasználásával, közel olyan lendületet hordoz, mint a kint álló, már jól ismert szobor. Fontos is, mert ha jól látom, tk. azt hozza be a fogadó helyiségbe, pontosabban Csikar utolérhetetlen tehetségét, a róla elnevezett "villámgól" születését.
Járulékosan kérdeztem és megtudtam, a új intézményt éppen most, kedden avatták fel. Persze, később, már itthon az "írott" forrást is sikerült megtalálni. A hivatalos ceremónia után – illő módon – a foci vette át a szerepet, pályára lépett az MTK öregfiúk csapata is.[3]
Források:
[1] Hírforrás, Neopaint Fb-oldala: https://www.facebook.com/profile/100064622893731/search/?q=%C3%A1ndor%20K%C3%A1roly%20(Csikar)
[2] Brightly-infók: ommunikáció, https://www.ccifrance-hongrie.org/hu/hirek/n/news/uj-tag-brightly-kommunikacios-uegynoekseg-kft.html
[3] Avatás: https://www.sandorkaroly.hu/hu/hirek/hivatalosan-is-atadtak-a-sandor-karoly-labdarugo-akademia-uj-kozpontjat

Kapcsolódó
Sándor Károly

Cím alapján hasonló

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527312
Feltöltve
2023.06.01. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:28

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527311
Feltöltve
2023.06.01. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:28

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527313
Feltöltve
2023.06.01. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.9mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:28

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527322
Feltöltve
2023.06.01. 16:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 9.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:29

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527315
Feltöltve
2023.06.01. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 33.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:28

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527316
Feltöltve
2023.06.01. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:28

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527317
Feltöltve
2023.06.01. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:28

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527318
Feltöltve
2023.06.01. 16:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 47.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:29

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527319
Feltöltve
2023.06.01. 16:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 5mm • ISO80

527321
Feltöltve
2023.06.01. 16:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/50 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:29

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527314
Feltöltve
2023.06.01. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 33.5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:28

"Sándor Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527320
Feltöltve
2023.06.01. 16:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.01. 16:29
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.06.01. 17:33
Göröntsér Vera publikálta "Sándor Károly" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.