Az alkotó tartalmas, hosszú élete befejezését követő harmadik évben érkezett az első hír év elején a szoborról, Veszely Jelena Fb-csoportjának bejegyzésében: "...bronz mását Veszprém város képviselő testületének egyhangú határozata alapján, a Csermák Antal Zeneiskola elé állítja fel a város!" ^[1]

További hírekben megjelent, hogy az alkotó családja (Szilvássy család, ill. van, ahol név szerint "a művész lánya, Szilvássy Anna Mária színésznő") ajánlotta fel Veszprém városának a bájos szobrot, hogy bronzba öntve köztéren felállíthassák.^[2][3]
A szobor keletkezésének történetéről keveset tudok. Vagy mégis?
1972-es újságcikk tudósít egy kiállításról, ahol azonos című alkotással szerepelt a művész. Az alkotás tervezett célállomása Fonyód-Bélatelep, Bányászüdülő.^[3]
1973-ban újabb jelenése volt a szobornak, ahol azt írják, az alkotás elhelyezésének "egyelőre" akadálya van, mivel az üdülőben nem készült el az a "díszkút-csoport", amire kútszoborként szánták.^[4] Arról, hogy célba ért volna, a korabeli sajtóban nem találtam hírt. Viszont a művésznővel kapcsolatos KMML bejegyzésben szerepel helymegjelöléssel: Chloé ímen, kő(?), 1969 (készítés éve?), Fonyód-Bélatelep. ^[5] Talán, nem véletlen, hogy nálunk nem szerepel, az üdülőt, ill. helyét nem találom.
Ami biztos, a szobor gipsz változata Jelenával élt, ahogy azt a kedves, vele készült fotó is mutatja.

Több projekt is folyamatban van Veszprémben, ezekhez kapcsolódóan kerülhetett sor a liget, ill. ennek keretében a szobor átadására.^[6] Az erről szóló beszámoló sorolja a terveket, eredményeket, olvasható a cikkben.
A szoborhoz kapcsolódóan meghívottként szólt Wehner Tibor művészettörténész, ebből: "Veszely Jelena, a szobrász alakjai nem karakterizáltak, inkább mozdulataikkal jellemeznek. Statika és dinamika ellentétének összefogása a művésznő alkotásainak legfőbb jellemzője."^[3]

A Furulyás lány valóban mozdulataival üzen. Nincs a kezében furulyája, de a mozdulatok magukért beszélnek. Én is gondolkoztam, mi adja Jelena ember-, nőábrázolásainak legfőbb karakterét. Úgy gondolom, a jellemző, örökké mosolygó szeretet, ami a belőle áradt és amit átadott megformált alakjainak, rajtuk keresztül pedig a nézőnek.
A leányzó virtuális furulyáját fújja, alakja csinos. Teste kicsit tömbszerű – összhangban bájos arcával, kis frufrujával, ajka a virtuális furulyához igazodik.

---