Szellem és játék
Szent István tér 5.
A lapon el is olvastam Ády sztoriját, amiben egy másik seccoról is beszélt, amit az adott időben nem talált. Érthető okból, mert az épületet éppen fölújították. Bementem a Barátság Művelődési Központba, ahol nagyon szívélyesen eligazítottak és megtaláltam mind a két seccót.
Mindkét festmény kitűnő állapotban található, vigyáznak rá, pedig a színházterem fölé vezető lépcsőfordulóban látható.
A lépcsőfordulóban a festmény előtt Takács Péter ismertetője is olvasható. Ebből idézek:
„Bodóczky István 1984 ben már szakított a figuratív expresszionista festészeti korszakával, kísérletező érdeklődése, ahogy a Szellem és játék című monumentális falfestmény is mutatja, a geometrikus szerkezet a szürreális, nonfiguratív világ felé fordítja. Műve jól illeszkedik a modern újváros Százhalombatta szellemi arculatához.”
„Erdélyi Eta Múzsák és Bodóczky István Szellem és Játék című alkotását 1986 március 22 én avatták fel. Lehrbaun Gábor restaurátor 2010--ben végezte el a művek tisztítását, a beázás okozta sebek eltüntetését"
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47452-645e43cdb345d-1556e0c97277d9c73f304e30_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/80 • 4.8mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47452-645e43cdb91a1-5854722ca3a8b5da0eee44b2_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 3.6mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47452-645e43cdc5a65-abf91a4f4c6810cb8a469743_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47452-645e4401155d2-3f2c659da5bb768315bb6217_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 3.6mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47452-645e44011818a-994274237766ac29b3a978d4_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 3.6mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47452-645e44011b0f9-281916d3f5280c2abab1bde9_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/80 • 15.6mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47452-645e4401248bd-7558bc3c680846d7c3e43fea_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 3.6mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47452-662765b873dad-f6f5c7e26cae7f35acf8bdce_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/80 • 8.2mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5550-a11755-611984ecdb57d-ad4096cfdef375d6277d6072_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5550-a11755-611984a9f421d-f2c90dc26820c417024c7f16_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a47452-645e43cdb648f-e00674eb5bd5d5df72ecbd02_4.jpg)
"Szellem és játék" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/125 • 4.8mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!