Pécs, Szepesy Ignác utca 3.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:gróf Zichy Gyula

Pécs
Szepesy Ignác utca 3.
A Klimo Könyvtárban.

Felállítás1928


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Hőgye Lajos Tibor
2023.04.24. 10:30
Magyarország első nyilvános könyvtára a Klimo György püspök által alapított könyvtár, jelenlegi klasszicista épületébe 1832-ben került. Itt található az a gróf Zichy Gyulát, pécsi püspököt és kalocsai érseket ábrázoló mellszobor, amelyet Yrjö Liipola finn szobrászművész készített.[1] Eredetileg az egyetem dísztermében helyezték el 1928-ban, később innen került az egyetem könyvtárába. Érdemeiről így ír a tájékoztató tábla: "hálásan ismerve el azokat a kimagasló érdemeket, melyeket az érsek még mint pécsi püspök szerzett a honját veszített Erzsébet Tudományegyetemnek Pécsett való elhelyezése érdekében, részben a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez ismételeten intézett előterjesztései révén, részben a rendelkezései alatt álló pécsi püspöki jogakadémia alaptulajdonát képező Király- és Szepessy utcai palotáknak s templomoknak, továbbá a volt pécsi püspöki jogakadémia felszerelésének és az egyházmegyei nagyértékű könyvtárnak az egyetem céljaira használatra való átengedése által."[2] (Érdekesség, a mű nem szerepel Romváry Ferenc teljességre törekvő könyvében. Pécs köztéri szobrai, 2014.)
Források:
[1] Az alkotó a szoborról: https://tgyoblog.lib.pte.hu/yrjo-liipola-zichy-gyula-szobra/
[2] A műről: Leírás a helyszíni ismertető alapján. (lsd. fotó!)
További linkek
A püspökről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zichy_Gyula
A könyvtárról: https://regi.lib.pte.hu/tgyo/klimo-konyvtar
A szobrászról: https://fi.wikipedia.org/wiki/Yrj%C3%B6_Liipola



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Zichy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522524
Feltöltve
2023.04.18. 10:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/8 • 10.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 10:08

"Zichy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522525
Feltöltve
2023.04.18. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 10:09

"Zichy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522532
Feltöltve
2023.04.18. 10:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/13 • 6.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 10:11

"Zichy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522526
Feltöltve
2023.04.18. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/8 • 10.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 10:09

"Zichy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522528
Feltöltve
2023.04.18. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/6 • 10.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 10:09

"Zichy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522530
Feltöltve
2023.04.18. 10:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/6 • 22.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 10:10

"Zichy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522531
Feltöltve
2023.04.18. 10:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/8 • 22.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 10:10

Adalék vagy máshol

"Zichy Gyula" c. alkotás fotói

A mű helyszíni tájékoztatója.
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522527
Feltöltve
2023.04.18. 10:09
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/13 • 10.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 10:09
A mű helyszíni tájékoztatója.
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.04.24. 10:30
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Zichy Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.