Kistelek, Petőfi Sándor utca

Kistelek
Petőfi Sándor utca
A főtéren, Szent István lovasszobra közelében

Avatás2019. augusztus 20.
Készítés19. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Cedrus
2023.03.22. 14:12
"A Kisteleki Búcsú és Aratóünnep ünnepi programsorozatának részeként Sandor Habsburg-Lothringen, Ausztria főhercege, Farkas Sándor országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes, valamint Nagy Sándor polgármester adták át a kistelekieknek azt a szökőkutat, mely a város dél – olasz, calabriai testvértelepülése, Gerace jóvoltából került a városba."

A szökőkút római mésztufából készült, és egy római nemesi családtól származik. Készítése a 19. és 20. század fordulójára datálható. Alkotója vélhetőleg egy akkoriban felkapott szobrász lehetett. A díszkút központi figurája az egy tömbből kifaragott, összefonódott három nőalak.

"A Khariszok (görögül: Χάριτες, Rómában Gratiae) a görög–római mitológiában a báj, a kellem, a jóság, a kreativitás, a termékenység istennői, akik a természet harmóniáját testesítették meg. Hárman voltak: a legfiatalabb Aglaia a Ragyogó, Euphroszüné az Öröm és a legidősebb Thaleia a Virágzó. A római korban Gráciák néven szintén a kegyesség és szépség istennői voltak."
Források:
Avatás https://www.kistelekjaras.hu/index.php?module=cikk&id=7601
Avatás https://cs3.hu/2019/08/13/kisteleki-bucsu-es-aratounnep-2019/
Mésztufa: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/m-1120C/mesztufa-121F3/

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Kistelek
Feltöltő
Azonosító
519589
Feltöltve
2023.03.22. 13:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/1250 • 9.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.22. 13:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Kistelek
Feltöltő
Azonosító
519590
Feltöltve
2023.03.22. 13:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/1000 • 6.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.22. 13:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Kistelek
Feltöltő
Azonosító
519591
Feltöltve
2023.03.22. 13:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ46/10 • 1/1000 • 20.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.22. 13:29

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Kistelek
Feltöltő
Azonosító
519592
Feltöltve
2023.03.22. 13:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ67/10 • 1/500 • 6.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.22. 13:30

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Kistelek
Feltöltő
Azonosító
519594
Feltöltve
2023.03.22. 13:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/640 • 10.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.22. 13:31

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Kistelek
Feltöltő
Azonosító
519595
Feltöltve
2023.03.22. 13:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/1250 • 9.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.22. 13:31

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Kistelek
Feltöltő
Azonosító
519596
Feltöltve
2023.03.22. 13:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ44/10 • 1/800 • 16.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.22. 13:31

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Kistelek
Feltöltő
Azonosító
519597
Feltöltve
2023.03.22. 13:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/1000 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.22. 13:31

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Kistelek
Feltöltő
Azonosító
519598
Feltöltve
2023.03.22. 13:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ61/10 • 1/640 • 4.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.22. 13:32
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.03.22. 14:12
Cedrus publikálta "Díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.