Dombóvár, Kórház utca 39-41.

Alternatív, helyi címek:Dr. Riesz József
Angol cím:József Riesz

Dombóvár
Kórház utca 39-41.
Szent Lukács Kórház, Főépület és Rendelőintézet előcsarnokában

Avatás1973. május 13.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
László Mária
2023.03.31. 08:38
Dombóváron a szegények orvosaként ismert Dr. Riesz József (1880 - 1944) mártírhalált halt községi orvos, vármegyei főorvos egy helyi kórház létrehozását indítványozta.

Az “új kórház” földszinti előcsarnokában lévő bronz mellszobra Borsos Miklós munkája, akinek jelentős összeggel támogatta első, firenzei tanulmányútját. [1] [2]
Kettejük kapcsolatáról a szobrász Visszanéztem félutamból c. memoárjában emlékezik meg. [3]

A portrét a meghívó szerint a Dombóvári napok keretében 1973. május 13-án leplezték le a Városi Kórház aulájában. [4]
Az avatáson nem volt ugyan jelen a szobrász, de a következő szavakkal ajánlotta a városnak: "Az orvos nyílt szellemét, jóságos szívét s emberi tartását őrízzük meg benne, minthogy a bronzba öntött arcban minden "fényképsegítség nélkül" csupán jó emlékezete s hálás gondolata előhívásával, ő maga is erre törekedett." [5]
Források:
[1] Borsos Miklós: dr. Riesz József mellszobra
http://dombopedia.hu/adatbazisok/kozteri-alkotasok-szobrok/borsos-miklos-dr-riesz-jozsef-mellszobra.html
[2] Dr. Riesz József. Magyar Nemzeti Levéltár.
https://mnl.gov.hu/mnl/tml/dr_riesz_jozsef
[3] Szilágyi Mihály-Schweitzer József: A Tolna megyei zsidók története 1868-tól 1944-ig. In: Tolna Megyei Levéltári Füzetek. 2. Tanulmányok. Szekszárd, 1991. 70. oldal
https://library.hungaricana.hu/en/view/TOLM_Lf_02/?query=riesz%20borsos%20domb%C3%B3v%C3%A1r&pg=70&layout=s
[4] Meghívó Dr. Riesz József mellszobrának ünnepélyes leleplezésére 1973.05.13.
http://dombopedia.hu/adatbazisok/apronyomtatvanyok/meghivo-dr-riesz-jozsef-mellszobranak-unnepelyes-leleplezesere-19730513.html
[5] Szőke Sándoné: Köztéri szobrok Dombóváron. Dr. Riesz József portréja. Tolnai Népújság. 6, 91. (1995. ápr. 19.) 4. oldal
https://library.hungaricana.hu/en/view/TolnaMegyeiNepujsag_1995_04/?query=riesz%20borsos%20domb%C3%B3v%C3%A1r&pg=161&layout=s

Kapcsolódó
Szent Lukács
Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Riesz József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
520852
Feltöltve
2023.03.30. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.03.30. 15:35

"Riesz József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
520853
Feltöltve
2023.03.30. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.03.30. 15:35

"Riesz József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
520854
Feltöltve
2023.03.30. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO400

520855

520856

520858
Feltöltve
2023.03.30. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO400

520859

521075
Feltöltve
2023.04.03. 12:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.04.03. 12:19

"Riesz József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
520857
Feltöltve
2023.03.30. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 23.03.30. 15:35
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.04.03. 12:19
1 új fotót töltöttem a "Riesz József" műlaphoz
23.03.31. 08:38
László Mária publikálta "Riesz József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.