Sopron, Ferenczy János utca 5.
További képek a Fotólistában

Sopron
Ferenczy János utca 5.
Az óvoda első emeletén található.

Készítés1973

Berki Viola (keramikus)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2023.02.19. 12:21
A Soproni Óvonóképző Intézet 1972-ben felépült gyakorló óvodája részére színes kerámiafal tervezésére a Lektorátus több művészt is meghívott. Az egyik pályázó Giczi János, aki akkoriban az Óvonóképző Intézet művésztanára volt, továbbá Ortutay Tamás szobrászművészt és Berki Viola festőművészt is felkérték. Végül utóbbi művész pályázata került ki győztesen, Berki Viola kapta a megbízást a műalkotás megtervezésére.[1]

"Berki Viola festőművész, grafikus 1932. május 5-én született Kiskunhalason ősi halasi, értelmiségi, gazdálkodással foglalkozó, földbirtokos családban. Életében, művészetének kiteljesedésében nagy szerepe volt családjának, gyökereinek, többek között a család közeli rokonának, Thorma János festőművésznek. A művésznő visszaemlékezéseiben azt vallja, hogy szinte minden élménye a Kiskunhalas közeli Kötöny-pusztai birtokhoz, a tanyához kötötte. A gyermekkor élményei, a főiskola jeles művésztanárai, a szentendrei művészek hatása és a saját tapasztalatok, 1963-ra egy összetéveszthetetlenül egyedi, karakteres művészi formában öltöttek testet. Festményeiben szabadon merített a mesék, a mítoszok, az irodalmi alakok és történelmi hősök bőséges kincsestárából, újrateremtve őket színekkel, formákkal."[2]

Magam sem tudnám szebben és ilyen részletesen leírni a látottakat, ezért inkább a Művészet folyóirat 1974-es évfolyamának egyik számában leírtakat osztanám meg a falikerámiával kapcsolatban:

"Ahogy az óvoda világos, derűs épületében az emeletre vezető lépcsőn felfelé haladunk, fokozatosan tárul elénk a színes csempefal, amely a meglehetősen nagyméretű első emeleti falfelületet a lépcsőház teljes szélességében burkolja. - Halványabb, mint emlékezetünkben élt - ez az első gondolat, amely felötlik bennünk, amikor megpillantjuk. Formai szempontokat tekintve a mű helyének megválasztása logikus volt. A gyerekekhez is közelebb van így, lezárása sem kényszeredett, mintha az eredetileg kijelölt falfelületre, a lépcsőforduló két emeletet összefogó falára került volna a kompozíció. Megvilágítása azonban itt, az oldalról érkező fényben lett volna tökéletes. Végleges helyén a természetes fényt ugyanis telibe kapja a kerámia fal.
...
Az első benyomást izgatott leltározás követi. Igen, ott ül mesehintóján a bajszos huszár, s a színes tollú madarak, a kékfoltos tehén, a majom, s a „ferde” házak is mind-mind a helyükön vannak. Berki Viola nem fáradt el. A kicsiről nagyra, papírról kerámiára írt figurák, motívumok nem veszítették el kedves bájukat, mozgásuk lendületét. Épp oly üde és friss, vidám a kép, mint papírra festve láttuk. Keveredik rajta a naiv báj, a titokzatos és a furcsa. És a gyerekek ezt megérzik. Kiválasztják maguknak a róka komát, meg a tehenet, s izgatottan fedezik fel „jé, ferde a ház!”, majd megszeppennek a szakállas bácsitól, „aki” egy kicsit félelmetes.

Mindig újabb és újabb erényeit fedezzük föl a kompozíciónak. Remek, ahogyan a festő részletez, de ezt jól megválasztott határok között teszi. Nem lép tovább, az összefüggések megtalálását a nézőre bízza. Nem egy mese elevenedik meg előttünk, s nem is több meséből összeszőtt illusztrációsort állított elénk. Valahogyan mesékből, saját gyerekkorából eredő élményei csapódtak le itt, átszűrve a felnőtt-lét kesernyés tapasztalásain.

Érezhetően vonzotta a feladat Berki Violát. Az óvoda világa kicsit mesevilág: itt a tükör térdig ér, kicsi asztalok körül apró székek, s közöttük kis emberkék indulnak az emberré válás felé. Tehát mégsem mese itt, ami annak látszik. Ebben a közegben minden így logikus, s csak így értelmes. Jól kapcsolódnak ehhez a hangulathoz a kerámia-kompozíció játékosan megrajzolt, mégis komoly, titokzatos figurái.
Ahogyan a téma, úgy az új anyag is vonzotta a festőt, s tudjuk, szívesen és fáradhatatlanul dolgozott a terrakottával, színes mázakkal a szentendrei gyárban, ahol sok szakmai segítséget és útmutatást is kapott. Műve igényes, önmagához méltó, s munkái sorában rangos helyet foglal el. - Sopron pedig ismét új, színvonalas művészi alkotással gazdagodott.*
(* A kerámiafal mérete: 21 m2. Elkészült: 1974 januárjában. A mű kivitelezését és beépítését a Budapesti Építőanyagipari KTSZ szentendrei részlege végezte. Berki Viola festőművész művezetésével.)"[3]

Köszönöm szépen Kozák Tamásné óvodavezetőnek és munkatársainak a fotózási lehetőséget és közreműködést!
Források:
[1] Soproni képzőművészek megbízása - Kisalföld, 1972. július (17. évfolyam, 153-178. szám)1972-07-09 / 160. szám: https://adt.arcanum.com/hu/view/Kisalfold_1972_07/?pg=71&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[2] Kiállítás katalógusfüzet - Nikiforral Magyarországra - Berki Violával Lengyelországba 2020
[3] Berki Viola kerámia faliképe Sopronban - Művészet, 1974 (15. évfolyam, 7. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1974/?pg=345&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
További linkek
Berki Viola életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/456
Berki Viola életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Berki_Viola

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Berki Viola (keramikus)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
516868
Feltöltve
2023.02.18. 11:03
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.18. 11:03

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Berki Viola (keramikus)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
516869

516870
Feltöltve
2023.02.18. 11:03
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO125

516871

516872

516873

516877
Feltöltve
2023.02.18. 12:41
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO160

Szapet 23.02.18. 12:41

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Berki Viola (keramikus)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
516878

516879

516880

516881

516882

516883

516884

516885

516886

516887

516888

516889

516890

516891

516892

516893

516894

516895

516896

516867
Feltöltve
2023.02.18. 11:03
Képinfó
Alkotó a képen
(Berki Viola)
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.18. 11:03

Archív fotók

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Berki Viola (keramikus)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
516974
Forrás
Művészet, 1974 (15. évfolyam, 7. szám)
Évszám
1974
Feltöltve
2023.02.19. 12:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.19. 12:17
1974, Archív felvétel
Összesen 28 fotó

Műlap története

23.02.19. 12:21
Szapet publikálta "Életfa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.