Győr
A városrészbe a lakótelep felépítése során több ezren költöztek. Ekkor épült fel Lang János tervei alapján és nyitotta meg kapuit az ifjú nebulók és tanári kar előtt 1978-ban a sokak által a mai napig is "piros iskolaként" ismert - akkori nevén - Konini Úti Általános Iskola.[2][3] Azóta közel fél évszázad eltelt, sok minden változott, többek között az iskola neve is. A színe azonban továbbra is piros, volt szerencsém a közelmúltban eljutnom oda.
A főbejáraton belépve a szemben lévő falon egy márványtábla hirdeti, hogy az oktatási intézményt 2002/2003 során bővítették illetve felújították. Ekkor került az intézménybe Fett Jolán textilművész "Győr" című gobelinje.
Az iskola első emeleti folyósóján - a tanári szobák és igazgatói iroda közvetlen szomszédságában lévő falfelületen - található a 200*400 cm méretű 2-es felvetésű gobelin[4], mely évtizedeken keresztül a Csaba utcai SZOT-székház földszinti tanácstermét díszítette. A közel 60 éves falitextil korához képest nagyon jó állapotban van, holott a gobelinek a legsérülékenyebb műalkotások közé tartoznak. Állapotából kiindulva az előző helyen is vigyázhattak rá, jelenlegi helyén nincs kitéve közvetlen napfénynek sem. A textília bal oldalán egy női alak áll, aki a fejlődő települést figyeli. Tőle jobbra a város épületei elevenednek meg a szemünk előtt, mögöttük az ipari létesítmények, gyárak, gyárkémények láthatók. Fett Jolán szignóját sehol sem véltük felfedezni az alkotáson.
Köszönöm szépen Rémi Péter intézményvezetőnek a jóízű beszélgetést és a megtekintési, fotózási lehetőséget! Fantasztikus élmény volt megtalálni eme műalkotást (is)!
[2] A piros iskola 1978-2018: https://prezi.com/lpmsakhp3ddr/a-piros-iskola-1978-2018/
[3] Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium - Iskolatörténet: http://www.szkk-gyor.hu/Joomla/index.php/hu/iskola/iskolatortenet
[4] Magyar Gobelin 1945-1985 (78. oldal)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0ae5c1-0c474833a30b1b78831f1d1c_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/120 • 4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0afc8a-25c7eeac3e726f7c404cf3be_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/115 • 4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0b0985-be0873608fc62c1da22ea011_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0b2c8f-0a24cd405a29fb5bd744f359_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0b5a4e-095aaacaada5673e250de49f_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0b95f9-853322db1df2c987496931c5_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0bd1f9-a7dfe1501ab7a52f729a59f4_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0c1cc3-64e3a6a1155fd009faad81f3_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0c5449-ce14f678f17f547bea9b1abb_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/40 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0ca345-7820dcfd5b4370b20ab310e3_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/45 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0cea8b-26d676b0cd10bc5e53c69cdf_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/45 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0d34cc-4908d3d47e83ed8e49f00ab6_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0d6f79-ec23a44fc3961995bb109171_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0da10c-cd295b0e9629dd24a2e1e02b_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/40 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0debed-68f6291627b2ebf409d23bed_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/45 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a47035-63ee7ff0e38d3-86eac5cf2eca8e67beef0bde_4.jpg)
"Győr" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!