Székelyföld legendáinak egyike a ditrói Puskás Klára története, mely az un. Tatárdombhoz kötődik, ami Gyergyószárhegy és Ditró között, a mezőn található. Az ide kötődő történelmi esemény a tatárok 1658-as betörési idejére vezet vissza. Az itt lezajlott csata a védekező székelyek győzelmével zárult, pedig egy jelentős túlerővel néztek szembe. Így a székelyek hősiessége emberfeletti tettet jelentett. A legenda szerint elszánt, bátor asszonyok is részt vettek a tatárok legyőzésében, elűzésében. Ezek között "a várandós Puskás Klára egy termetes, ditrói asszony volt, aki a támadás alatt éppen a mezőn dolgozott. Látta, hogy a tatárok egy kisebb csapata épp átkelni igyekszik a Maroson, egy boronafa segítségével. Vasnyársat ragadott (amire a szárítandó gabonakévéket szokták felszúrni), és a rögtönzött átkelő végére állt. Az egyenként érkező tatárokat - mind a hetet - felnyársalta, míg ő magának a haja szála sem görbült. Ezután vidáman hazament és három egészséges fiúgyermeknek adott életet." A történet még Jókai Mórt is megihlette, 1898-ban verselte meg ezt, Puskás Kalári címmel.
Egy gondolatsor e legenda kapcsán a mának: ez a harc elsősorban önvédelmi, közösségféltő küzdelem volt, viszont napjaink felgyorsított, polarizálódó világában nem bújhatunk csak az önvédelmi harciasságunk mögé. Az emberségünkkel, keresztényi lelkülettel, ésszerű átgondolással és a székelykapuinkra büszkén felírt vállalásainkkal (mármint hogy a becsületes betérőt befogadjuk) előbbre tudnánk lépni a tolerancia tekintetében. Ez az előrelépés persze nem önfeladást vagy meghátrálást jelent.
Ez, a Puskás Klára legendás története ihlette Kovács Ernő szobrászt, aki minőségi márványkőbe faragta a helytállás, illetve a példamutatás szimbólumává vállt délceg, székely hősnő alakját. A munkálatot 1977 augusztusában kezdte el és három művésztábori idényben dolgozott rajta, így 1979 nyarának végén fejezte be e művét.

---