Alternatív, helyi címek:A Fonyat család fogadalmi szobra

Zalaegerszeg
Pipahegyi út
A Pipahegyi út és a Rövid utca kereszteződésében.

Felállítás1921

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2023.01.15. 15:46
A Pipahegyen, egy központi kereszteződésben két szobor áll. Páduai Szent Antal szobra az egyik ház előkertjében kapott helyet. A szobor 2000-ben került ide Vasboldogasszonyból.
Szent Antal alakjához sok történet kapcsolódik. Az egyik szerint a gyermek Jézust a karján hordozta, mikor az emberek nem hallgatták meg. Többnyire fiatal, szakáll nélküli ferences szerzetesként ábrázolják. Attribútumai: a könyv (Szentírás-szeretetének jeleként), liliom, kereszt, a gyermek Jézus, halak, szamár, monstrancia, kehely vagy ostya, égő szív. [1]
A pipahegyi szobrot a Fonyadt (Fonyat) család emeltette hálából, miután fiúk, József szerencsésen hazatért az első világháborúból. A szobor alkotója nagy valószínűséggel a zalaegerszegi kőfaragó, Siposs Dezső, aki ekkoriban Zalában több keresztet, fogadalmi szobrot és síremléket készített. A szobrot 2000-ben a "hálás unoka" helyeztette el a Pipahegyen. Az emléktábla, ami erről az eseményről beszámol, szinte teljesen eltakarja az alkotó szignóját, annak csak felső pereme látható. A szobor készítésének dátuma, helye, a talapzat és a szobor stílusa, illetve a szignó olvasható részei szinte bizonyossá teszik, hogy az alkotó, Siposs.

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
513981
Feltöltve
2023.01.14. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ45/10 • 1/160 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 23.01.14. 20:19
Feldolgozás alatt...

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
513987
Feltöltve
2023.01.14. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ35/10 • 1/250 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 23.01.14. 20:19
Feldolgozás alatt...

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
513982
Feltöltve
2023.01.14. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO100

513988

513985
Feltöltve
2023.01.14. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO160

513986
Feltöltve
2023.01.14. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO200

513998
Feltöltve
2023.01.14. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ51/10 • 1/125 • 16.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 23.01.14. 21:01
Feldolgozás alatt...

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
513983
Feltöltve
2023.01.14. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ49/10 • 1/125 • 10.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 23.01.14. 20:19
Feldolgozás alatt...

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
513984
Feltöltve
2023.01.14. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ58/10 • 1/125 • 19.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 23.01.14. 20:19
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.01.15. 15:46
A közösség publikálta Tóth Kata "Páduai Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.