Böszörményi életképek
Dorogi utca 91.
Az ezredforduló után az épületegyüttes kívül-belül felújításra került, ekkor került az otthon lakóinak örömére egy falképsorozat a régi Hajdúböszörményről az otthon bejáratánál lévő közösségi terének falaira. A Dobó István helyi képzőművész, dekoratőr által készített[2] falképek felidézik a régi város arculatát, megjelennek rajta hajdani utcák emberekkel, már régen nem álló házakkal; Hajdúböszörmény címerével. A kis lépcsőfeljáró melletti falon a Bocskai téri ócska templomot, a régebbi református templomot láthatjuk; míg a református elemi iskola harangtornyos épületét is megidézi a szemközti falon az alkotás.
[2] A műről: Köszönöm szépen Dr. Szabóné Konfár Julianna gazdaságvezető segítségét és a fotózás lehetőségét.
Az alkotó oldala: http://www.d-muhely.hu/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63c0029e3d2c2-fc5b5b05588822c0633b588d_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63c002df0e345-271773cd35df934c3b5dd0ec_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63c002df167a1-ff49903b55441a9728ee4a7f_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63c002df1ed0c-3cf86bdd41673fade754c99a_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63c002df2761d-6532b09c0fc9974c40ca4a07_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63c00313ba8de-84c8af60a45440f4ef5df29c_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63c00313c2f21-3c11c96e3000b5f1f46700d5_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63c00313caa47-a4b2884a70c03a7b60306672_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd8459ed4f-b5c97318186498cf04d4e55b_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd845a7600-0e880ad9856c26aa2e121dee_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd845afe79-6cc8cc0ff653449435e2320b_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd88d385e5-b8880e55313f83760056f750_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd88d40912-5a66855100b335a2aae0588d_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd88d48a73-4569dc1912f01d86ead177ce_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/15 • 4.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd88d50988-d9f1f6167d2cfa90ebda9133_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/25 • 4.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd8c475587-377fb4f6490f772a13d24011_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/50 • 4.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd8c47db42-1fa9c242bac059b8346e786f_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46905-63cfd8c486626-53ca198bebd94fdc1d6a4376_4.jpg)
"Böszörményi életképek" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800