Gödöllő, Szabadság út

Állapot: Lebontott

Angol cím:Wolf

Gödöllő
Szabadság út
A Szabadság út fordulójában lévő zöld szigeten.

Elbontás2021. szeptember 20.
Felállítás2021. augusztus 1.

Göröntsér Vera
2023.01.10. 18:37
Átcsusszant a következő évre, ill. már plusz egy is. Tavaly (2022-ben) nyáron volt az utolsó alkalom, amikor megrendezték a Nemzetközi természet- és környezetvédelmi fesztivált és kapcsolt rendezvényét a Trash Artot is. Mindez rendhagyó megközelítésben, vagyis – amennyire tudom – nem kész alkotásokkal, hanem – az infó-k szerint ~ amolyan interaktív módon. Vagyis az érdeklődők figyelemmel kísérhették az alkotás menetét.[1]
Ennyit olvastam, de sajnos, semmilyen hírt nem találtam; ki volt jelen, mit mutatott be, milyen alkotások készültek.
Terveztem, hogy megyek a harmadik napra, persze reméltem, hogy akkor már a kész műveket tudom lefotózni, de sajnos a tervet elverte az eső... részemről elmaradt.
Az előző év "bő terméséből" viszont maradt még, bár ez az utolsó, ami bemutatható. Bánatomra azonosítási problémáim támadtak, mert meg voltam győződve, hogy itt egy disznó szerepel. Igen alaposan meg kellett nézni, hogy megfelelően be tudjam sorolni.
Végülis győzött a papírforma, átnéztem a lefotózott táblákat és megszeppenve láttam, hogy csak Demeter László farkasa lehet és még hiányzik a sorból. És valóban, ha így nézem, akár... Az orra megformálása igen csalóka, de van olyan fotó, ahol a pofája mégiscsak elég zordnak és vadnak tűnik. A leginkább meggyőző mégis a farka – mármint kizárásos alapon. Disznónak (ha vad, ha házi) ilyen farka nincs! Ez tapasztalati tény, de híres is erről . (Ld. "...hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr...").
Források:
[1] A Trash Art/2022: https://naturefestandfilm.com/trash-art/

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Farkas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
513242
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2023.01.06. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.01.06. 17:02
2021. augusztus

"Farkas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
513243
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2023.01.06. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 12.8mm • ISO80

513246
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2023.01.06. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.01.06. 17:02
2021. augusztus

"Farkas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
513241

513244

513245
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2023.01.06. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 12.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.01.06. 17:02
2021. augusztus

"Farkas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
513247
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2023.01.06. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.01.06. 17:02
2021. augusztus

"Farkas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
513248
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2023.01.06. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 8.9mm • ISO80

513249

513457
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2023.01.08. 16:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.01.08. 16:20
2021. augusztus
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.01.10. 18:37
Göröntsér Vera publikálta "Farkas" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.