Évtizedeken keresztül már a házasságkötésük pillanatában megérintette az ifjú párokat a göcseji népi esküvők gazdag hagyományvilága és a lakodalmak életvidám forgataga. Szinte Gábor festőművész "Göcseji esküvő" névre keresztelt faintarzia kompozíciója az akkor újonnan felépült zalaegerszegi városi tanács házasságkötő termének két oldalsó falára került elhelyezésre 1969-ben. A terem falai közt lejátszódó ünnepi eseményeknek hosszú időn át méltó keretet adott a műalkotás a lassan homályba vesző vidéki hagyományok megidézésével.^[1]

A festőművész elárulta, hogy egy olaszországi tanulmányút során fedezte fel magának a faintarzia művészetét. A zalai megbízása teljesítéséhez alapos és szerteágazó tanulmányokat végzett, hogy mind színvilágában, mind népművészetileg is hitelesen tudja bemutatni rajta a zalai tradíciókat.

"A kompozíció színvilágánál is a hagyományokhoz kívántam alkalmazkodni. A göcseji népművészet tudvalévőén kevésbé színes, mint teszem azt a sárközi, vagy a palócföldi. Ezért alkalmaztam én is a monokróm színeket. (Hogy mégis milyen színes ez a faintarzia, azt bizonyítja, hogy több mint 40 furnérfajtát, köztük több egzotikus faféleséget - például ébenfát - használtam fel.)
...
Egy göcseji esküvőt, illetve lakodalmat kívántam itt bemutatni. Ezt a kompozíciók készítésekor a tér dinamikáját követve oldottam meg. A baloldalon kapott helyet az esküvői, a jobboldalon a lakodalmi jelenet. Baloldalt áll a menyasszony és a vőlegény a házasságkötés pillanatában, jobboldalt a főkötőt viselő új asszony táncol férjével göcseji viseletben, a múlt században hordott ruhákban. A faintarzia formanyelvére történt átírás itt mindössze annyi, hogy a viselet-színek - csizma, mellény, kötény színei - itt nem feketék, hanem ezek is világos fa alapszínekben jelennek meg, akárcsak a népi famunkák figurális díszítményein."^[2]

Habár a faintarzia több mint négy évtizedig ékesítette - az időközben funkciót váltott - helyiséget, nagy bánatomra a mai napig nem sikerült róla sehonnan sem a teljes műalkotást bemutató színes fényképeket beszereznem. Emiatt továbbra is csak az alábbi újságcikkben írtakra tudok támaszkodni az ábrázoltak tekintetében:

"Balról az első motívum egy stilizált rózsa. Alatta - reneszánsz betűtípusokból - egy esküvői mondókat olvashatunk. Ezeket az úgynevezett rikkantásokat a népi tematikához illően égette a fába a művész. A rózsa-motívum és a felírás után - balról jobbra - régi népi hangszerek következnek: duda, citera és pengető, a hozzávaló tollal. Köröttük a felszalagozott vőfélybot, aminek a végére almát szúrtak. Ezután egy kakast láthatunk nyakában - pántlikán - úgynevezett „kusztora kés” - lóg. Plánder Ferenc, a múlt században élt jeles néprajztudós feljegyzései szerint a menyasszony házában ezzel a késsel ölték meg a kakast, hogy ezt követően megsüssék. A baloldali kompozíciót egy nagy - eredetileg mángorlófáról származó - virágmotívum zárja.

Jobboldalt a táncoló pár baloldalán a menyasszonytánc mozzanatait idézte fel a művész. Egy tálban rozmaringgal díszített villát láthatunk: ilyen tálba dobták egykor a tánc „díját”. Majd a lakodalmi asztal néhány göcseji jellegzetessége következik: cserépkorsó, kulacs, egy botra feltűzve a lakodalmi perec. A falkép középpontjában perecekkel, süteményekkel feldíszített kis fa, a göcseji lakodalmakban régente szokásos „életfa” került. Mellette kosárban a lakodalmi asztal gyümölcsei, a borosüvegre fűzött perec, s végül a zárómotívum, egy stilizált virág következik."^[2]

Ahogy fentebb említettem a helyiség funkciója 2003-ban megváltozott, a házasságkötő terem megszűnt, helyén kormányablak került kialakításra. A faintarzia ekkor még nem költözött, további egy évtizedig még a helyén maradt. A 2014-es felújítás során bontották le és csomagolták be gondosan. Azóta is becsomagolva várja, hogy döntés szülessen méltó helyen történő ismételt elhelyezéséről.^[3]

Köszönöm szépen az utánajárást Méhesné Tatár Eszter főépítésznek, illetve Horváth-Gehér Mariannak. Továbbá köszönet illeti a Zalai Hírlapot is, akik az egyetlen színes archív képet a rendelkezésemre bocsátották.

---