Pangea I.
Fő utca 8.
Kisebb változásokat vezettek be, így pl. a szoborparkot szabadon meg lehetett közelíteni, külön telekrészen kapott helyet. Regisztráció, alkotásbemutatás QR-kóddal. A háttérben a tavalyi nyertes alkotás. Az idei győztes alkotás azóta talán már becsatlakozott hozzá (már bemutattam, címe: Vízszint).
Viszonylag friss hír, az általam tudott előzetes információkkal szemben, az alkotások már nincsenek a parkban, a következő bemutatóig ( ezt májusra tervezik), addig lehet, a gasztronómia veszi át a helyet.[1]
Az alkotás létrehozója az előző évben is kiállított itt, de "ismerős" Szentendréről, azaz a Monostori Betonszobrászat alkotói táborából is. Most egy, szellemiségében igencsak elvont és összetett művet állított ki, amiről mondja: ""Az alkotás inspirációjául geológiai jelenségek szolgáltak. Az emberi léptékben nem érzékelhető és ezért számunkra az állandóság képzetét keltő de ennek ellenére folyamatosan zajló lemeztektonikai mozgások különösen megragadják a fantáziámat.
Érdekes belegondolni, hogy minden, a környezetünket, az ismerős tájakat, helyszíneket alkotó forma szüntelen változásban van, áramlik, mozog, akár egy élőlény."
Nagyon foglalkoztat a műalkotások és a természetes környezet lehetséges kölcsön és egymásra hatása." (Úgy gondolom, a téma bonyolultságát jól érzékelteti az adalék cikk.)
A honlapon szereplő, idézett bemutatás alatt látható a már megszokott videó is, ami tartalmilag picit több, érdemes időt szánni rá. [2]
[2] Az alkotó szavai: https://www.kaliartpark.hu/item/pangea-i
-- Kiegészítő infók/Fb-oldal: https://www.facebook.com/kaliartpark/videos/1879651568910559/
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff536aef-bb19c7ae5fc27997e3c6ec47_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff539a0d-fdb01e77ed12c422fa62d4aa_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff53d0b9-56913f0533f74902e3e3ebb9_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff542a13-bf7f51d90836d94062ea8a52_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff546ee3-51a8a369c7e6d9cb39be553d_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff549d82-5f80e77bb0f0d9677bfe2cc8_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff54d983-9546047dd1714663da280070_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff550354-9b97ec8b094a0c6d036a67bf_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff553606-76077a137af29a6829991573_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad70405b421-a879037e78d9588b9fe64f2e_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad70405e2aa-88f09b78939b7b6067d65165_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad7040606d7-85db709d09b6e9cb91104d66_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad704063bb4-46783daa87236d1d49f93806_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad704069535-a79375e153325f1968672ee7_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad70406c147-1a13f3ef1ee9453b970c5eb5_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad70406ee7b-780cca4133c35019b12ac1ca_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad70406688f-614b9401ea308a3a862cdcf6_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad704071d98-dccd4b7b78363ee1b33958ed_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad704074b19-dfa74c41488499fdfe3c4429_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 19.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad704077e28-dd1a316f1337b0e65165c4e1_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 12.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff532015-7522a7cc9dff0545027fb85e_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46827-63ad6ff540199-2aab20b7332e3373c59d3f90_4.jpg)
"Pangea I." c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • 5.7mm • ISO80