Budapest, XVI. kerület, Szurmay Sándor fasor, Erzsébet liget

Angol cím:Viktor Maderspach

Budapest
XVI. kerület, Szurmay Sándor fasor, Erzsébet liget
Molnár V. József mellszobrát követően (orvosi rendelő előtt).

Avatás2022. december 4.

Göröntsér Vera
2022.12.19. 19:10
"Mellszobrot kapott Maderspach Viktor erdélyi magyar író, katona, mérnök a XVI. kerületi Erzsébetligetben. A trianoni békediktátum kihirdetése után el kellett menekülnie szülőföldjéről, Erdélyből, hátrahagyva családi birtokát. Mátyásföldön 1934-ben talált új otthonra." [1]

Maderspach Viktor (1875–1941) mellszobrát a Szurmai sétányon helyezték el, a sorban a harmadik. Az avatáson jelen volt unokája is. Az egykori katona és író, a dél-erdélyi magyarság egyik meghatározó személyisége életének fontosabb információit rögzítették a posztamens feliratain.Trianon után is birtokán, Erdélyben maradt, de el kellett menekülne szülőföldjéről.
A felirat szövege szerint: „Az 1916-ban Erdélybe betörő román sereg kiverésében óriási szerepe volt. 1921-ben, mint a nyugat-magyarországi felkelők egyik parancsnoka megvédte Sopron városát és környékét. Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásakor súlyosan megsérült, ez okozta halálát.”

1934-től haláláig élt Mátyásföldön családjával, a cinkotai temetőben nyugszik.
A Szurmai sétányon láthatóan tudatos rendszer szerint bővítik az emlékeket. Ez a mellszobor a legújabb, R. Törley Mária alkotása.[1]

Maderspach Viktornak több könyve is megjelent, megtalálhatók az üzletekben. Ezek egyike Erdélyből való menekülését beszéli el, ami a fülszöveg tanúsága szerint részint a könyv, és természetesen a könyv írójának élettörténetét, a megélt történelmi időket is eleveníti fel. [2]
Források:
[1] Felavatták... https://pestbuda.hu/cikk/20221207_felavattak_maderspach_viktor_mellszobrat_a_xvi_keruletben
[2] Maderspack Viktor: Menekülésem története: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Maderspach_Viktor_Menekulesem_Erdelybol&type=22&id=67884

Cím alapján hasonló

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511561
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/60 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:18

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511546
Feltöltve
2022.12.19. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 6.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:17

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511563
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:18

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511548
Feltöltve
2022.12.19. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:17

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511549
Feltöltve
2022.12.19. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.9mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:17

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511550
Feltöltve
2022.12.19. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:17

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511556
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • 6.7mm • ISO80

511551
Feltöltve
2022.12.19. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:17

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511552
Feltöltve
2022.12.19. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 9.8mm • ISO80

511555
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:18

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511554

511553
Feltöltve
2022.12.19. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 9.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:17

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511547
Feltöltve
2022.12.19. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:17

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511558
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:18

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511562
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/50 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:18

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511559
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:18

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511557
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:18

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511564
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:18

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511545
Feltöltve
2022.12.19. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:17

"Maderspach Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511560
Feltöltve
2022.12.19. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 6.7mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.12.19. 18:18
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.12.19. 19:10
Göröntsér Vera publikálta "Maderspach Viktor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.