A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére

Budapest, VIII. kerület, Blaha Lujza tér 3.
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Blaha Lujza tér 3.

Avatás2022. december 10.

Katie G.
2022.12.15. 21:56
A Fővárosi Önkormányzat december 10-én adta át a megújult Blaha Lujza teret, amelynek felújítása közel másfél évig tartott.
A fejlesztés egyik része volt, hogy kialakítottak három növénykazettát, amelyeknek pereme egyben ülőfelület is. Ezeken helyeztek el elszórtan 11 darab úgynevezett „mikroszobrot”.
A kis alkotások az 1875-ben megnyitott Népszínház, majd az 1908 – 1964 között itt működött Nemzeti Színház neves művészeinek és alakításaiknak állít emléket.
A színészeket korabeli fotók felhasználásával egykori szerepeikben, jelmezeikben láthatjuk viszont.
Többek között felfedezhetjük Blaha Lujzát, Kassai Vidort és Tamássy Józsefet, de feltűnnek még kánkán-táncosnők Offenbach operettjéből, valamint Fedák Sári, mint Bob herceg, és Szirmai Imre, mint Napóleon.[1][2]

A mikroszobrokat be is számozták, hogy megkönnyítsék a keresést valamint információs tábla is készült rövid leírással a színészekről és a szobrokról. A táblát nem sikerült megtalálnom, nem vagyok benne biztos, hogy kitették.[3]

Információs tábla továbbra sincs a téren, viszont egy honlapon rátaláltam az alkotások pontos leírásához:[4]

1. Török Zsófi bíróné és Csillag Pali huszár őrmester
Blaha Lujzát és Kiss Mihályt láthatjuk Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris című darabjában 1878-ból.
2. Zsupán
Németh József ifjabb Johann Strauss: A cigánybáró című operettjében alakította a disznókereskedő szerepét.
3. A Kék hegyek tündére
Pálmay Ilkát láthatjuk Planquette: A kék hegyek szellemei operettjéből.
4. A világutazók és az elefánt
1875-ben mutatták be a Verne-regényből készült Utazás a Föld körül 80 nap alatt című darabot.
5. Czinka Panna, a hegedűfenomén
Az 1000 év című darabban a színház roma származású primadonnája, Hegyi Aranka alakította Czinka Pannát.
6. Kánkántáncosnők
Offenbach operettjére 5 táncosnő kánkánozik.
7. Napóleon
Szirmai Imre alakítja Napóleont, Sardou, A szókimondó asszonyság című vígjátékában.
8. Gonosz Pista
Kassai Vidort láthatjuk Tóth Ede, A falu rossza című darabjában.
9. Bob herceg
Huszka Jenő operettjében a főszerepet Fedák Sári játsza, mint Bob herceg.
10. Andris bojtár
Szigligeti Ede a Csikós című darabjában Tamássy József alakítja Andris bojtár szerepét.
11. San Toy
Küry Klárát láthatjuk Sidney Jones, San Toy című operettjéből.

Katie G. műlapja

Cím alapján hasonló

"A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511078
Feltöltve
2022.12.12. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/160 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.12.12. 20:43

511074
Feltöltve
2022.12.12. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/125 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.12.12. 20:43

"A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511075
Feltöltve
2022.12.12. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO160

511076
Feltöltve
2022.12.12. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO200

511079

511069
Feltöltve
2022.12.12. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

511071

511070

511073

511091
Feltöltve
2022.12.12. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO125

Katie G. 22.12.12. 20:47

511089

511090

511087

511084

511085

511086

511088

511111
Feltöltve
2022.12.12. 21:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.12.12. 21:30

"A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511081
Feltöltve
2022.12.12. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.12.12. 20:47

"A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511082

511083

511105
Feltöltve
2022.12.12. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/200 • 5mm • ISO400

Katie G. 22.12.12. 20:50

511106
Feltöltve
2022.12.12. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/100 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.12.12. 20:50

"A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511107

511080
Feltöltve
2022.12.12. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.12.12. 20:47

"A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511108
Feltöltve
2022.12.12. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/40 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.12.12. 20:50

"A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511109

511103

511102

511104

511100

511101

511099

511098

511097

511110
Feltöltve
2022.12.12. 21:05

Katie G. 22.12.12. 21:05

"A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511096
Feltöltve
2022.12.12. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.12.12. 20:50

"A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511093
Feltöltve
2022.12.12. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/80 • 5mm • ISO400

511094

Összesen 39 fotó

Műlap története

22.12.15. 21:56
Katie G. publikálta "A régi Nemzeti Színház színészeinek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.