A falfestmény a Belvárosi Pihenőpark (Janikovszky Éva park) egyik tűzfalán látható
Janikovszky Éva ^[1] „Már megint” című könyvéhez Réber László ^[2] készített rajzokat. Ezeknek a rajzoknak a felhasználásával tervezte meg Widengård Krisztina ^[3] festő- és grafikusművész a falfestményt.

Janikovszky Éva „Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, költő, szerkesztő. Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok Réber László rajzaitól.
Témájuk a felnőtt-gyermek kapcsolat, sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival.” ^[1]

Réber László „Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikusművész, illusztrátor, karikaturista. Elsősorban könyvillusztrációival vált ismertté: kizárólagos illusztrátora volt Janikovszky Éva, Lázár Ervin és Gerald Durrell műveinek.” ^[2]
Widengård Krisztina Réber László lánya, hagyatékának gondozója. ^[3]

Miután nem olvastam Janikovszky könyvet, próbáltam a neten rákereseni, hogy a képen látható alakok, tárgyak mit jelentenek. Így találtam rá Utasi Anikó „Illusztráció és szöveg intermediális kapcsolata Janikovszky Éva „gyermekprózájában”” című doktori értekezésére.
A falfestmény a „Már megint” című könyv 16. monológjának illusztrációja. Ez hosszú idézet, de részletesen leírja a falfestményen látható jelenetet: „A két identikus fán a vakáció attribútumai lógnak/helyezkednek el: az egyiken céltábla és a piros repülőmodell, a másikon pedig egy piros léggömb látható. A két fa között indián sátor feszül, mellette főhősünk hasal a fűben, tenyerébe támasztott állal. A gyerek alatt a fűsor az ismerős zöld háromszögek sora, a kisfiú fején az indián tolldísz ezt a háromszögsort ismétli, tulajdonképpen úgy tetszik, mintha a kölyök a két hegyes háromszögsor közé került volna, mintha azok szorosan közrefognák őt. Ez az indián fejdísz később a sátor ornamensévé alakul át…….
A sátor madárdísze életre kel, s mintegy lerepül róla; de úgy is nézhetjük, hogy a kék madár fekete árnyéka vetül a sátorlapra… a jobb oldali fa alatt látható sárga kisautó a kép bal oldalán elhelyezkedő Pacsitacsi törzsének henger alakját utánozza, s ez a két egymás felé forduló alakzat mintegy közrefogja a központi, sátoros jelenetet: a kutya és az autó orra szinte arra irányítják…
a Már megint utolsó monológjánál hiába keressük a verbális reprezentációban az illusztráción megjelenítettek szóbeli nyomait, nem fogjuk megtalálni. A textusban nincs szó sem indián sátorról, sem játékszerekről, sem a Pacsitacsiról, csupán arról, hogy a kisfiú jó bizonyítványáért nem kért semmit, s hogy szülei mennyire büszkék rá.
A két szövegblokk azonban csak látszólag beszél másról, mint a rajz. Hiszen Réber László, mint már annyiszor, rajzaiban a Janikovszky-szövegek mögöttes tartalmát, azok hangulatát ragadja meg, s ülteti át a vizualitás nyelvére! A két fa akár a szülőket is szimbolizálhatja, védőleg ölelik körbe két oldalról a gyereket, aki kutyája és játékszerei társaságában heverészik a fűben: hiszen „úgyis mindene megvolt……
Réber László illusztrációi tehát a Velem mindig történik valami és a Már megint című „képeskönyvekbenˮ felszínre hozzák a Janikovszky Éva szövegeinek implicit tartalmát is, s így kapcsolódik össze a szöveg és rajz tömör, összefüggő egésszé, komplex narrációvá.”^[4]

---