Berekfürdő, Berek tér
További képek a Fotólistában

Angol cím:Egrets

Berekfürdő
Berek tér
A Strandfürdő területén, a mélyvizes medence végében állnak.

Felállítás2002. június

Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2009.05.20. 23:17
Ha már a karcagi születésű, de most Püspökladányban élő szobrász elég sok alkotását megmutattam itt a lapon, azt hiszem emellett nem szabad elmenni, csak azért mert nem köztéren van.
Bizonyára látjátok a fotókon, hogy még a téli időszakban készültek, amikor még nincsenek feltöltve vízzel a berekfürdői gyógyfürdő strandmedencéi.
A hat kócsag egy 2 és fél méter magas mészkőtalapzaton áll, amely tetejéről nyáron a víz vízesésként esik. Mellette jobbról és balról 2-2 teknősbéka szájából , ill. mindkét oldalon egy-egy vízisikló szájából folyik a víz. Érdemes a belinkelt oldalon megnézni úgy is, vagy ha valaki jár majd arra a nyáron, várom a hozzátöltött fotókat. Akkor már ugyan bajos lesz a medence belsejéből fotózni, de hátha lesz valaki olyan ügyes, mint amilyen én nem voltam...
Források:
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/gyorfi-lajos-587

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
18431
Feltöltve
2009.05.12. 16:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.12. 16:05

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
18434
Feltöltve
2009.05.12. 16:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.12. 16:07

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
18435
Feltöltve
2009.05.12. 16:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.12. 16:08

18436

18437
Feltöltve
2009.05.12. 16:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.12. 16:09

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
18438
Feltöltve
2009.05.12. 16:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.12. 16:10

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
63613
Feltöltve
2010.08.17. 21:35
EXIF információk...
Traveler / Super Slim XS10
ƒ76/10 • 1/185 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.08.17. 21:35

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
63614
Feltöltve
2010.08.17. 21:36
EXIF információk...
Traveler / Super Slim XS10
ƒ85/10 • 1/123 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.08.17. 21:36

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
114269
Feltöltve
2012.07.15. 13:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 12.07.15. 13:53

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178179
Feltöltve
2014.09.01. 23:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.01. 23:20

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178180
Feltöltve
2014.09.01. 23:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/500 • ISO125

114271
Feltöltve
2012.07.15. 13:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 12.07.15. 13:59

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178181
Feltöltve
2014.09.01. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.01. 23:21

114272
Feltöltve
2012.07.15. 14:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ45/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 12.07.15. 14:06

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178182
Feltöltve
2014.09.01. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.01. 23:21

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178183
Feltöltve
2014.09.01. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/125 • ISO125

178184

178185
Feltöltve
2014.09.01. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.01. 23:21

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178186
Feltöltve
2014.09.01. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.01. 23:22

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178187
Feltöltve
2014.09.01. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/320 • ISO125

178188
Feltöltve
2014.09.01. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.01. 23:23

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178189
Feltöltve
2014.09.01. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125

178190

178191
Feltöltve
2014.09.01. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.01. 23:24

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178192

178193
Feltöltve
2014.09.01. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.01. 23:24

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
178194
Feltöltve
2014.09.01. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.01. 23:25

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
262810
Feltöltve
2016.12.30. 01:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.30. 01:29

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
262811
Feltöltve
2016.12.30. 01:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

262812
Feltöltve
2016.12.30. 01:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

262813
Feltöltve
2016.12.30. 01:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.30. 01:29

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
336860
Feltöltve
2018.12.26. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.26. 00:42

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
336861
Feltöltve
2018.12.26. 00:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.26. 00:43

"Kócsagok" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Berekfürdő
Feltöltő
Azonosító
336862

336863
Feltöltve
2018.12.26. 00:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

336864
Feltöltve
2018.12.26. 00:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.26. 00:43
Összesen 36 fotó

Műlap története

14.09.01. 23:27
A "Kócsagok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés

14.09.01. 23:17
A "Kócsagok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.07.15. 14:06
1 új fotót töltöttem a "Kócsagok" műlaphoz
12.07.15. 13:59
1 új fotót töltöttem a "Kócsagok" műlaphoz
12.07.15. 13:53
1 új fotót töltöttem a "Kócsagok" műlaphoz
10.08.17. 21:36
1 új fotót töltöttem a "Kócsagok" műlaphoz
10.08.17. 21:35
1 új fotót töltöttem a "Kócsagok" műlaphoz
09.05.20. 23:17
TundeK62 publikálta "Kócsagok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.