Siófok, Deák Ferenc sétány 12.
További képek a Fotólistában

Állapot: Tudsz róla?

Alternatív, helyi címek:Betűk, írásjelek

Siófok
Deák Ferenc sétány 12.
Az egykori MÚOSZ üdülő éttermében volt.

Készítés1969

Attalai Gábor (textilművész)
Iparművészeti Vállalat Gobelin Műterme (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2022.11.05. 21:20
"A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Nemzetközi Újságírók Szövetsége által közösen megrendelt MÚOSZ üdülőkomplexum az 1960-as évek első felében induló, az egész Ezüstpart kiépítését célul kitűző beruházás keretein belül készült el. A parti sáv rendezésével megbízott LAKÓTERV Márton István vezette építészcsoportja az 1958-as fejlesztési terv alapján dolgozta ki a balatonszéplaki partszakaszt egységesen kezelő beépítési és építészeti tervét. Előbbi magában foglalta az egyes szállodák helyének kijelölését, szintmagasságát és stílusát. A keletről induló beépítési sávon egy magas emeletszámú – a blokk szolgáltató épületével összekötött – hotelt három egymás mellé sorolt, alacsonyabb emeletszámú tömb követett. Azonos homlokzati kialakítással, az épületek magasságának meghatározott ritmusban való váltakozásával és az adott szakaszon belül a tömbök számával, egymáshoz viszonyított elhelyezésével kívánták elérni a homogén megjelenést. Csak a párhuzamos kivitelezéssel készült MÚOSZ Üdülő, SZOT Ezüstpart Üdülő és a Dunai Vasmű 1971-ben átadott üdülője valósult meg a beépítési terv szerint, az 1983-ban megnyílt 8 emeletes hotel tervezője, Tillai Ernő már eltért attól.

A legelső kétemeletes, vasbeton szerkezetű szálló és az 1000 adagos, Balatonra néző étterem 1965 májusában készült el. Ezeket követte még három, az elsővel megegyező kialakítású és megjelenésű hotelépület, végül az 1971-ben átadott kör alaprajzú, belső monolit vasbetonmag köré épült Orion Bár. A hotelépületekben földszinti recepció, a tóra panorámás szintenkénti társalgó és tetőterasz várta a vendégeket. A szobák mind a négy egységben 2 férőhelyesek voltak, de pótággyal 3 fősre bővíthetők. A társművészetek a szállodaépítészetből sem hiányozhattak: Sóváry János Fekvő nő című realista stílusú szobra az üdülő parkjában kapott helyet, Pogány Géza kifutó vitorlásokat ábrázoló reliefje pedig az Orion Bár falát díszítette. Az utóbbi évek fejlesztéseit csak Sóváry körplasztikája vészelte át: az épületek elbontása után az együttes helyén nyílt lakópark kertjében avatták fel újra."[1]

Nemrég volt szerencsém hozzájutni egy "kincseskönyvhöz", mely rengeteg gobelint, textil- és festőművészt mutat be kellő részletességgel. Az üdülőt díszítő alkotások fenti soraiból kimaradt többek között Attalai Gábor gobelinje is, melyről az alábbiakat írja a szerző:

"Attalai Gábor textilművész tevékenysége távol esik a szövött falikárpit műfajától. 1969-ben azonban elkészült egy hagyományos gobelintechnikával kivitelezett műve, s ez - bár Attalai Gábor munkásságában önmagában áll, következmények nélkül való - érdekes jelenség a hazai falikárpit-művészetben.

A kárpit a balatoni újságíró-üdülő éttermét díszíti. Egyetlen motívuma a betű, az írásjel. Mennyi mindenre utalhatnak a hangok jelei akkor is, ha nem rendeződnek nyomtatott betűk, melyekhez híreket harsogó újságcímek, nyomdagépek dübörgő zaja, információáradattól zaklatott idegrendszer képzete társul. Tipikus kollázs-téma, mégis textillé tudott válni, többek között Attalai Gábor rendkívül változatos szövéstechnikai elképzelései által. Nemcsak a betűk típusa, színe, mérete különbözik ugyanis. Ezek között külön jelentéshordozó részletek a felnagyított fényképek rasztéret idéző foltok.

A kompozíció más vonásai is a falikárpitként való megvalósítást szuggerálták: témájából következik például síkjellege, a színes kisebb-nagyobb betűk, szótöredékek speciális dekoratív értékek. Az írás mindig szívesen jelent meg ebben a műfajban. A betű, az írásjel Attalai Gábor kárpitján önmagában is megállja a helyét."[2]

A 200*400 cm méretű gobelin 4-es felvetésű, az Iparművészeti Vállalat Gobelin Műhelyében készült, Rithnovszky Éva, Garai Lajosné, Timár Katalin és Szőke Imréné szövőnők szőtték. [2]

Az üdülőkomplexumot a MÚOSZ értékesítette, az épületek elbontásra kerültek, helyükön lakópark épült. Ahogy fentebb olvasható, Sóváry János mészkő alkotása a körbekerített területen belül mai napig megtalálható, az Orion bárból is jópár vitorlás pár utcával odébb egy nyaraló teraszát díszíti, Garányi József domborművei - aki fenti felsorolásból szintén kimaradt - pedig az Aranyélet filmsorozatban egy forgatási helyszínként szereplő villa teraszának belső felületén találtak új helyre (és gazdára).

Talán van némi halvány remény, hogy a gobelin is megmenekült, az is lehet, hogy a MÚOSZ budapesti székházába kerülhetett. Futok egy kört ezzel kapcsolatban, megpróbálok utánakérdezni. Amint visszajelzés érkezik tőlük, frissítem záró soraimat.
Források:
[1] A balatonszéplaki MÚOSZ üdülő parkja: http://fototar.lechnerkozpont.hu/foto/880?fbclid=IwAR2lOsT6QTBoAaaqMM3OjkANRkiwbOFS65BqnEf-Rgcq4fE9VgKXqGXszZA
[2] Pálosi Judit: A magyar gobelinszövés húsz éve 1960-1980 (Tevan Kiadó, 1994.)
További linkek
Attalai Gábor életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/126?kiemeles=attalai%20g%C3%A1bor
Attalai Gábor (MMA - Akadémikusok): https://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA11273

Szapet műlapja


Kapcsolódó
Fekvő nő
Kapcsolódó
Balatoni panoráma
Kapcsolódó
Fekvő nő

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Gobelin" c. alkotás fotói Siófok településről

Feltöltő
Azonosító
507641
Forrás
Pálosi Judit: A magyar gobelinszövés húsz éve 1960-1980 (Tevan Kiadó, 1994.)
Feltöltve
2022.11.05. 20:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.11.05. 20:19
Archív felvétel

"Gobelin" c. alkotás fotói Siófok településről

A gobelin részlete
Feltöltő
Azonosító
507638
Forrás
Pálosi Judit: A magyar gobelinszövés húsz éve 1960-1980 (Tevan Kiadó, 1994.)
Feltöltve
2022.11.05. 20:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.11.05. 20:19
Archív felvétel
A gobelin részlete

"Gobelin" c. alkotás fotói Siófok településről

A gobelin részlete
Feltöltő
Azonosító
507640
Forrás
Pálosi Judit: A magyar gobelinszövés húsz éve 1960-1980 (Tevan Kiadó, 1994.)
Feltöltve
2022.11.05. 20:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.11.05. 20:19
Archív felvétel
A gobelin részlete

"Gobelin" c. alkotás fotói Siófok településről

A gobelin részlete
Feltöltő
Azonosító
507639
Forrás
Pálosi Judit: A magyar gobelinszövés húsz éve 1960-1980 (Tevan Kiadó, 1994.)
Feltöltve
2022.11.05. 20:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.11.05. 20:19
Archív felvétel
A gobelin részlete

Adalék vagy máshol

"Gobelin" c. alkotás fotói Siófok településről

A MUOSZ-üdülőkomplexum - a középső alacsony épület volt az étterem, tőle jobbra az egykori Orion bár.
Feltöltő
Azonosító
507642
Forrás
https://egykor.hu/sites/default/files/styles/wide/public/images/2010/siofok-orion-club-bar-balatonszeplak-muosz.jpg?itok=7Euz0bsa
Feltöltve
2022.11.05. 21:17
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.11.05. 21:17
Archív felvétel
A MUOSZ-üdülőkomplexum - a...Teljes szövegA MUOSZ-üdülőkomplexum - a középső alacsony épület volt az étterem, tőle jobbra az egykori Orion bár.Kevesebb szöveg
Összesen 5 fotó

Műlap története

4 napja
Szapet publikálta "Gobelin" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.