Szabó Ferenc síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
34/2-1-19. számú síremlék

Felállítás1971

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2022.10.23. 14:23
Szabó Ferenc zeneszerző, karnagy, főiskolai tanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola főigazgatója 1902-ben született, és 1969-ben halt meg. Síremlékén a domborművet Pátzay Pál szobrászművész készítette. A síremlék ma már műemlék.

Életrajzi részlet halálának híréből: "Szabó Ferenc 1902. december 27-én, Budapesten született. Paraszt szülők gyermeke. Autodidakta módon kezdett zenével foglalkozni. Az első világháború után jutott be a Zeneművészeti Főiskolára Weiner Leó, majd később Kodály Zoltán tanítványa volt. Nevét és művészetét a húszas évek második felében kezdték megismerni. Jelentős kamaraműveket írt ebben az időben. Ugyancsak a húszas években fordult a munkásmozgalom felé. A kor leghaladóbb művészeivel együtt a húszas évek végétől műveivel a progresszív kultúrát szolgálta. Mint annyi más haladó művész, a Horthy-korszakban Szabó Ferenc is elhagyta az országot. Berlinbe, majd 1932- ben a Szovjetunióba emigrált. Itt pártegyetemet végzett, s emigráns zeneszerzőkkel tartotta a kapcsolatot. Számtalan tömegdalt komponált, s ezek mellett abban az időben írta Lírai szvitjét és a Moldvai rapszódiát. A második világháború végén Szabó Ferenc a Vörös Hadsereg tisztjeként tért vissza hazájába. 1945-től a Zeneművészeti Főiskola tanára 1957-től igazgatója, 1959-től 1967 júniusáig, nyugdíjba vonulásáig főigazgatója volt. "

A síremléken látható portrédombormű másodpéldány lehet, ugyanilyet helyeztek el egykor lakóhelyének homlokzatán, 1972-ben. De, az is lehet, hogy ez az eredeti, és csak a síremlék felavatása után került a másik mű az épületre.
________________________________________
Források:
Alap adatok: Tóth Vilmos: "Nemzeti nagylétünk nagy temetője", A Fiumei úti sírkert és a salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018. (253. p.)
Halálának híre, és életrajza (fizetős): https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarNemzet_1969_11/?query=szab%C3%B3%20ferenc%20zeneszerz%C5%91%20meghalt%201969&pg=40&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szabó Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
505939
Feltöltve
2022.10.23. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.23. 14:01

"Szabó Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
505940
Feltöltve
2022.10.23. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ28/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

505943
Feltöltve
2022.10.23. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ32/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.23. 14:01

"Szabó Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
505942
Feltöltve
2022.10.23. 14:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ28/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.23. 14:01

"Szabó Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
505944
Feltöltve
2022.10.23. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.23. 14:21

"Szabó Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
505941
Feltöltve
2022.10.23. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.23. 14:01
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.10.23. 14:23
TundeK62 publikálta "Szabó Ferenc síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.