Székesfehérvár, Városház tér 1.

Székesfehérvár
Városház tér 1.
A polgármester dolgozószobájának falát díszíti.

Készítés1937

Pekáry István (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2022.10.14. 07:53
Végzős középiskolás koromban több osztálytársammal egyetemben részt vettünk egy középiskolák közötti városismereti vetélkedőn. Eme vetélkedő során lehetőségünk volt megtekinteni a polgármesteri hivatalt, benne a polgármester irodáját is. Lassan 25 év telt el azóta, az emlékek már megkoptak, de halványan derengett, mintha egy gobelin is ékesítette volna a dolgozószobát.

Az elmúlt két hónap során egyre mélyebben beleástam magam a falikárpitok világába és szembejött egy régi filmhíradó részlet: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=16940

A kisfilmet megosztottam Németh Zoltán újságíróval, akivel több, mint egy éve dolgozunk együtt egy cikksorozaton, melyben városunk rejtett értékeit mutatjuk be. Nagyon örültünk, amikor lehetőséget kaptunk a gobelin megtekintésére és fotózására. Személyesen városunk polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András mutatta be nekünk a 3*2 méteres alkotást és mesélte el kalandos történetét, mely a rajta lévő évszám szerint 1937-38-ban készült és Ungár Klára szövőnő szőtte.

Magam sem tudnám ilyen részletgazdagon bemutatni a gobelint és elmondani a rajta látottakat, ezért úgy gondoltam, hogy szó szerint megosztom Polgármester Úr ismertetőjét:

"A Szent István Emlékévre készült, 1938-ban, amikor az "Alba Regia" címet kapta. Megjárta a New York-ban rendezett Világkiállítást is, itt elég kalandos útja volt az alkotásnak, hiszen a II. világháború miatt egy ideig szándékosan maradt is New York-ban, ahol biztonságban, jó helyen volt, a korabeli források szerint az ottani főpolgármesteri irodában helyezték el ezen időszakban. Ezt követően térhetett haza és az érdekességét az adja, hogy a Városháza ma ismert formája is a Szent István Emlékévre készült el, azt megelőzően vásárolta meg a város azt a szárnyat, ami korábban nem volt a Városháza része, hanem egy szomszédos magánház. A két szárny összekapcsolásával jöhetett létre a Díszterem, az augusztus 18-án rendezett kihelyezett országgyűlés tiszteletére. A Díszterem végül valószínűleg kicsinek bizonyult, hiszen az országgyűlést végül nem ott, hanem kint a szabadban tartották. Ennek az emlékévnek a keretében készül el ez a bizonyos Pekáry István által megálmodott alkotás.

A gobelin bemutatja a történelmi eseményeit több mint ezer évnek. Látható rajta, ahogy Szent István építi a koronázó templomot, majd látható, ahogy kibocsátják az Aranybullát. A város töröktől való visszafoglalása a harmadik kép, a negyedik képen pedig Mária Terézia látható és mellette ott egy udvaronc a Püspöki Palotát ábrázoló képpel. Látható alul a város címere, nyitott városkapuval, ebből kinő a nemzet fája, jelképezve Fehérvár szerepét a nemzetünk életében. A háttérben megtalálhatóak a város jellegzetes épületei, a Városháza, a Szent Anna kápolna, a Bazilika, a Püspöki Palota és a Prohászka templom. Az alkotás felső részén pedig a felajánlás pillanata látható, amikor Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlja a magyar nemzetet, ez a történelmi feljegyzések szerint szintén Fehérváron történt, a halála előtti napon.

A felső rész halványabb, mint az alsó, ez nem véletlen, szándékosan így készült, a szakértők szerint a Föld és a Mennyország közötti elmosódott határt érzékeltette így a művész.

Ez egy gyönyörű iroda, sok minden teszi gyönyörűvé, de teljessé is ezek a dolgok teszik. Ilyen a Főtérre nyíló panoráma, a gyönyörű csillár, a város zászlaja, ha kitekintünk, akkor Mujkó szobra, de ilyen ez a fantasztikus gobelin Pekáry Istvántól. Ennek az alkotásnak szerintem van egy fontos üzenete: Ez a város több, mint ezer éve itt van, minden nehézség és probléma dacára. Ha az embernek épp olyan napja van, hogy nehezebb ügyeket kell intéznie vagy nagyobb a kihívás - amiből a mostani években kijut bőven - akkor ránéz erre a gobelinre és elgondolja, hogy ebben a több, mint ezer évben mennyi probléma adódott a városban, mennyi megoldandó feladaton jutott túl Fehérvár. Ennél még nehezebb történelmi időszakokat is átélt a város és most mégis itt vagyunk, itt beszélgetünk, ez azért reményt is ad, hogy most is megoldjuk a nehézségeket és túljutunk a rosszabb időkön.

Számomra nagyon furcsa lenne ez az iroda a gobelin nélkül. Igyekszünk a lehető legtöbb alkalommal megnyitni a Városházát mindenki előtt, hiszen a magyar nyelv szép és kifejező, ez nem a polgármester háza, hanem a város háza. Sok csoportot, köztük rengeteg diákcsoportot fogadunk és ez előtt a gobelin előtt mindenki megáll, rácsodálkozik és hosszasan elmerül a rajta látható figurák, történelmi események felfedezésében. Rengeteg fotó készül, ezekből az apró részletekből könnyű megállapítani, nagy hatású alkotásról van szó, amely mindenkiben emléket hagy."[1]

Fantasztikus élménnyel lettem gazdagabb, nagyon szépen köszönöm a lehetőséget!
Források:
[1] Dr. Cser-Palkovics András Polgármestertől kapott információk
További linkek
Pekáry István festőművész életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/3655
Pekáry István festőművész életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Pek%C3%A1ry_Istv%C3%A1n

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Alba Regia" c. alkotás fotói

Alkotó
Pekáry István (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504593
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/50 • 22mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.14. 07:22

"Alba Regia" c. alkotás fotói

Alkotó
Pekáry István (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504594
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/50 • 28mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.14. 07:22

"Alba Regia" c. alkotás fotói

Alkotó
Pekáry István (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504595
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/40 • 25mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.14. 07:22

"Alba Regia" c. alkotás fotói

Alkotó
Pekáry István (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504596
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/30 • 26mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.14. 07:22

"Alba Regia" c. alkotás fotói

Alkotó
Pekáry István (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504597
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/50 • 50mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.14. 07:22

"Alba Regia" c. alkotás fotói

Alkotó
Pekáry István (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504598
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/50 • 50mm • ISO1000

504599

504600

504601

504602
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/50 • 50mm • ISO1000

504603

504604

504605

504606
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/40 • 21mm • ISO1000

504607
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ32/10 • 1/50 • 50mm • ISO1000

504608
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ28/10 • 1/50 • 50mm • ISO1000

504609

504610
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/20 • 34mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.14. 07:22

"Alba Regia" c. alkotás fotói

Alkotó
Pekáry István (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
504611

504612

504613

504614

504615

504616
Feltöltve
2022.10.14. 07:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ25/10 • 1/50 • 50mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.14. 07:22
Összesen 24 fotó

Műlap története

22.10.14. 07:53
Szapet publikálta "Alba Regia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.