Szent-Gály Gyula-emléktáblája

Miskolc, Déryné utca 3.

Alternatív, helyi címek:Szentgáli Gyula (alternatív elnevezés)

Miskolc
Déryné utca 3.
A Thália-ház-Színészmúzeum előterének falán található az alkotás.

Avatás2020. július 30.

Nem köztéri:Múzeum területe
Hideg Ágnes
2022.10.14. 11:11
Az első világháború centenáriumának idején számtalan megemlékezés, kiállítás és könyv született a Nagy Háború csatáiról, ill. a hátországi eseményekről. Ehhez kapcsolódva avatták fel Miskolcon Szent-Gály Gyula domborműves emléktábláját, melyet a Thália-ház Színészmúzeum előterének falára helyeztek el.[1] [2]
De! Hogy került a csizma az asztalra? Hogy lett egy zenepedagógus egy háborús megemlékezés főszereplője?- kérdezhetjük jogosan.
Szent-Gály Gyula zeneszerző, zenepedagógus Kecskemétről került Miskolcra 1909-ben, és 1919-ig volt a városi zeneiskola igazgatója. Szűken vett szakmai feladatai mellett már a kezdetektől aktívan bekapcsolódott a település kulturális- és közéletébe. Részt vett a Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeum Egyesület munkájában, irányította a városi zenekart, a Miskolczi Daláregyletet, ezen kívül gyakran jelentek meg zenetörténeti írásai a helyi sajtóban. Sokrétű feladatai mellett dalokat komponált, népszínműveket zenésített meg; így zeneszerzőként is komoly ismertségre tett szert.
Zenei munkássága mellett ki kell emelni a háború alatt végzett karitatív tevékenységét! Dalai, művei „közül sok a háborús évek alatt született és megírásuk hátterében fontos motívum volt a jótékonyság, … és az ezekből befolyt bevételekből a rászorulókat támogatta.”[3]
Az igazgatót a háború szenvedései, a harcok, a veszteségek, az özvegyek és árvák sorsa mélyen megérintette. A hátországban maradtak megsegítésére a város számos jótékonysági rendezvényt szervezett, ahol Szent-Gály Gyula az egyik legaktívabb tag volt. Adománygyűjtés céljából havonta több alkalommal előadásokat rendezett, közreműködött a Vöröskereszt templomi jótékonysági hangversenyein, ill. különböző műsoros esteken. Ezek fő célja az volt, hogy az 1916-ban létrehozott 10-es honvéd hadiözvegy- és árvaalapot minél több bevételhez juttassa. De kellett is a bevétel, hisz ahogy a háború egyre jobban előre haladt, úgy nőtt az elesett hősök és a hátrahagyott özvegyek és árvák száma. Szent-Gály Gyula áldozatos munkájával így karolta fel és segítette a hadiözvegyeket és árvákat. Ő ezt a csatát vívta 1919-ben bekövetkezett haláláig.
Miskolcon az egykori honvédek emlékét köztéri szobor őrzi, a haditemetőket is rendbe hozták, de akik a háború áldozatainak megsegítésén dolgoztak, azoknak semmilyen emlékhelye nincs a városban. A miskolci Herman Ottó Múzeum történész muzeológusai Szent-Gály Gyula emléktáblájának felállításával ezt a hiányt pótolták.[3. jegyz. 167-177.] [4]
A bronz féldomborművet Rudolf Ilona fiatal miskolci szobrász készítette. A műalkotást falra írt szöveg keretezi, ami Szent-Gály Gyula életútjának állomásait eleveníti fel. [1]
Források:
[1] Bajer Máté: Újra szem elé került egy fontos életmű. https://minap.hu/cikk/ujra-szem-ele-kerult-egy-fontos-eletmu
[2] Meghívó az avatásra. https://tortenetitar.hermuz.hu/szent-galy-gyula-emlektabla-avatasa/
[3] Spóner Péter: Szent-Gály Gyula-zenepedagógus, zeneszerző, zenetörténész, a 10-es honvéd gyalogezred hadiözvegyeinek és árváinak patrónusa = Történelem és Muzeológia-Internetes folyóirat Miskolcon. 2020-2021. 6. évf. 1-2. sz. 172. o.
https://tma-miskolc.hermuz.hu/wp-content/uploads/2022/04/6-Tort-Muze-Sponer-Peter-2022-marc-19.pdf
[4] Spóner Péter: Szent-Gály Gyula emléktábla avatása. https://tortenetitar.hermuz.hu/szent-galy-gyula-emlektabla-avatasa/
További linkek
Vargáné Zalán Irén: Miskolc zenei élete a két világháború között = A Herman Ottó Múzeum évkönyve 1980. 19. köt. 154-158.o.
http://www.epa.hu/02000/02030/00017/pdf/HOM_Evkonyv_19_153-207.pdf
Szentgáli Gyula, Szent-Gály Gyula
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/sz-77C95/szentgali-gyula-szent-galy-77F19/
Előfizetéses adatbázis!

Hideg Ágnes műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent-Gály Gyula-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
504510
Feltöltve
2022.10.12. 14:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.10.12. 14:49

"Szent-Gály Gyula-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
504507
Feltöltve
2022.10.12. 14:46
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.10.12. 14:46

"Szent-Gály Gyula-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
504509
Feltöltve
2022.10.12. 14:48
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.10.12. 14:48

"Szent-Gály Gyula-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
504508

504504
Feltöltve
2022.10.12. 14:44

Hideg Ágnes 22.10.12. 14:44

"Szent-Gály Gyula-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
504506
Feltöltve
2022.10.12. 14:45

Hideg Ágnes 22.10.12. 14:45

"Szent-Gály Gyula-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
504505
Feltöltve
2022.10.12. 14:44
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.10.12. 14:44
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.08.25. 18:30
A "Szent-Gály Gyula-emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.14. 11:11
A közösség publikálta Hideg Ágnes "Szent-Gály Gyula-emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.