Réde, Kertész utca - Esterházy liget

Alternatív, helyi címek:V. Esterházy Imre 1722-1792 lovassági tábornok

Réde
Kertész utca - Esterházy liget
A kastély park főbejárati kapuja mellett jobbra.

Avatás2022. szeptember 3.

Latorcai Csaba (kőfaragó)

Tarjáni Antal
2022.12.14. 17:47
A Komárom-Esztergom Megyei Réde községben 2022. szeptember elején háromnapos Esterházy Világtalálkozót szerveztek a nemesi család cseszneki-ágának leszármazottjainak részvételével a Kastélyparkban, annak apropóján és tiszteletére, hogy 300 éve született V. Esterházy Imre lovassági tábornok, akinek legkiemelkedőbb haditette Potsdam 1760-as elfoglalása volt.
A találkozó helybéli fő szervezői Buda Tibor és Buda Tiborné munkájának köszönhetően a mintegy 60-an hazajöttek a család öregjei és fiataljai, hogy felelevenítsék és átadják egymásnak, s az utódoknak a múltból maradt, leginkább szellemi örökségek garmadát, mely az Esterházy névhez köthető. A vendégek a település lakóival elvegyülve élvezték a változatos programot, tekintették meg a még megmaradt építészeti és tárgyi emlékeket. A család történelmi múltjáról szóló szakmai előadásokat a Budapest Főváros Levéltár munkatársai tartották. Az élő utódok külön programban ellátogattak a volt birtok képező szomszédos településekre is.
Az esemény zárásaként avatták fel V. Esterházy Imre mellszobrát, a park még közel eredeti állapotában álló kapuja melletti terecskén, melyet a gyermek korában még itt is élő és a szobrot adományozó Gróf Esterházy Pál és Dr. Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója leplezett le.
Az avatás befejezéseként az adományozó Esterházy Pál külön megköszönte a szervezőknek és Réde község lakóinak, hogy ennyi év után is aktívan ápolják a család helyi örökségét.
Források:
Avatás: https://www.kemma.hu/helyi-kozelet/2022/09/vilagtalalkozo-a-kis-faluban-szobrot-is-allitottak-reden-az-esterhazy-leszarmazottak

Cím alapján hasonló

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503351
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ50/10 • 1/200 • 62mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503352
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ50/10 • 1/200 • 24mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503354
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ80/10 • 1/80 • 80mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503353
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ80/10 • 1/50 • 34mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503355
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ80/10 • 1/80 • 26mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503344
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ80/10 • 1/80 • 130mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503342
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ50/10 • 1/400 • 62mm • ISO200

503341

503343
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ50/10 • 1/400 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503345
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ50/10 • 1/320 • 75mm • ISO200

Esterházy Pál és dr. Virág Zsolt leleplezi a szobrot
Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503346

503347
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ56/10 • 1/320 • 140mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503348
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ53/10 • 1/400 • 85mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503349
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ56/10 • 1/400 • 116mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29

"V. Esterházy Imre" c. alkotás fotói

Az adományozó Esterházy Pál
Alkotó
Latorcai Csaba (kőfaragó)
Település
Réde
Feltöltő
Azonosító
503350
Feltöltve
2022.10.07. 00:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ56/10 • 1/320 • 105mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 22.10.07. 00:29
Az adományozó Esterházy Pál
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.12.14. 20:39
A "V. Esterházy Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.14. 17:47
Tarjáni Antal publikálta "V. Esterházy Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.