Malosik Antal
Malosik Antal gazdag ember volt, az ország tíz legnagyobb adózója között tartották számon. 1906-ban megbízta Wachtel Elemér építészt, hogy tervezzen egy mauzóleumot családja temetkezési helyéül. El is kezdődött az építkezés. A mauzóleum alsó szintjén kriptát alakítottak ki, ahová a családtagokat szerették volna eltemetni. A felső szintre meg egy kerek alapterületű kis kápolna került. Ide helyezték Malosik Antal és felesége szobrát, melyet Strobl Alajos készített, a könyv szerint 1908 körül. Ez igaz is lehet, mert találtam a neten egy fotót Malosik Antalról: https://mandadb.hu/tetel/542212/Maloschik_v_Malosik_Antal_bornagykereskedo_portreja_1907
Ha összehasonlítjuk a képet, és a szobrot, megállapíthatjuk, hogy nagy valószínűséggel Strobl a fotóról készíthette az alkotást, illetve kb. abban az időben ülhetett modellt a borkereskedő, amikor a kép készült.
A mauzóleum építését 1917-ben fejezték be; ekkor halt meg váratlanul, 53 éves korában a feleség. A házaspár mellszobrai egymással szemben állnak a kápolnában. A férj mellszobra a bejárattól balra tekinthető meg. A fehér márványból készült, kb. életnagyságú szobor fekete gránittalapzatot kapott.
Érdekes módon egy nagyon rövid hírben adták tudtára az ismerősöknek, hogy Malosik Antal meghalt: "Malosik Antal, a budapesti vendéglős ipartársulat díszalelnöke életének 75. évében hirtelen elhunyt. Temetése folyó hó 17-én délután Baross-tér 18. szám alatt lesz. "
A hír a Nemzeti Újság 1921. május 18-i számában jelent meg, temetése után egy nappal: https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiUjsag_1921_05/?query=malosik%20antal%20meghalt&pg=92&layout=s
Érdemes beleolvasni a mára már megújult (2021) mauzóleum történetébe, micsoda kálváriát vállalt fel a család az építménnyel...Az elmúlt évtizedekben borzalmas állapotok lehettek ott.
Az épületről, a mauzóleumról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Malosik-mauz%C3%B3leum
Halálhíre (fizetős forrás): https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiUjsag_1921_05/?query=malosik%20antal%20meghalt&pg=92&layout=s
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a46364-6335ff0b28853-45b72d37e4c52e9737810255_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 10.4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a46364-6335ff0b297f5-7e0ce6022acbcaa8686dcaf7_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/50 • 10.4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a46364-6335ff0b2a605-b9171c4463cfe2a05537170f_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/50 • 10.4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a46364-6335ff0b2b61c-2d408e78f4af739602fcf8ad_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/50 • 17.4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a46364-6335ff0b2c25a-e04e03f1b84ca35f4f36257c_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/40 • 13.3mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a46364-6335ff0b2cec3-2730e2884cde1e079ce2254a_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ18/10 • 1/50 • 10.4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a46364-63c2d99770e35-3d59ff6e7814749c152a4c1f_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a46364-63c2d99772f78-2ccbfb04848c2d3341999033_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/15 • 15.2mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a46364-63c2d9977500a-a5dbd103ce578d2a11595be8_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/20 • 8.4mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a46364-63c2d9977755d-63365d1f775b9d08fb1e1b21_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/15 • 8.4mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a46364-63c2d99779a42-de93c6b77da4928d63961974_4.jpg)
"Malosik Antal" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/30 • 2.3mm • ISO1193
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!