Wass Albert emlékműve

Pálosvörösmart, Mátrai út 2.

Pálosvörösmart
Mátrai út 2.
A kis tér nyugati sarkán, az Aba Sámuel emlékmű mellett áll.

Felállítás2019. december
Készítés2008

Benkő Gabriella Emese
2022.09.23. 10:23
Wass Albert emlékműve a kis téren áll, közel Aba Sámuel emlékművéhez. Kerékpáros túrán vettem észre a vörös mészkő obeliszket, melynek nyugati oldalán, egy nagy méretű bronz dombormű látható, Wass Albert portréjával. Az oszlop tetején egy kiterjesztett szárnyú turul madár, körmeivel a koronát tartja. Ekker Róbert szobrászművész készítette, szignója és a készítés éve olvasható a dombormű jobb alsó sarkában. A művésznek van még a Köztérképen másik négy hasonló domborműve, Miskolcon, Érpatakon, Arnóton és Tolcsván is.
A képviselőtestület egyik tagja ajándékozta a településnek az alkotást, és a közösség készítette a hozzá illő talapzatot. Érdeklődésemre elmondták a községházán, hogy 2019. decemberében szűk körben helyezték ki az emlékművet, hivatalos avatása nem volt.[1]
Források:
[1] A község jegyzői hivatala közlése alapján.

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Wass Albert emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pálosvörösmart
Feltöltő
Azonosító
501016
Feltöltve
2022.09.19. 12:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:55

501022
Feltöltve
2022.09.19. 13:01

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 13:01

"Wass Albert emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pálosvörösmart
Feltöltő
Azonosító
501017
Feltöltve
2022.09.19. 12:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 80mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:55

"Wass Albert emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pálosvörösmart
Feltöltő
Azonosító
501015
Feltöltve
2022.09.19. 12:55
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/140 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:55

"Wass Albert emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pálosvörösmart
Feltöltő
Azonosító
501021
Feltöltve
2022.09.19. 13:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/320 • 80mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 13:00

"Wass Albert emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pálosvörösmart
Feltöltő
Azonosító
501018
Feltöltve
2022.09.19. 12:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/400 • 155mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:55

"Wass Albert emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pálosvörösmart
Feltöltő
Azonosító
501019
Feltöltve
2022.09.19. 12:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/250 • 120mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:57

"Wass Albert emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pálosvörösmart
Feltöltő
Azonosító
501020
Feltöltve
2022.09.19. 12:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/250 • 220mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:57

"Wass Albert emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pálosvörösmart
Feltöltő
Azonosító
501014
Feltöltve
2022.09.19. 12:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO99

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:55
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.09.23. 22:03
A "Wass Albert emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.09.23. 10:23
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Wass Albert emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.