Nepomuki Szent János-szobor

Abasár
Fő tér
A katolikus templom nyitott udvarán áll.

Készítés19. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Benkő Gabriella Emese
2022.09.22. 11:09
Az abasári katolikus templom kertjében, a kerítés mellett látható, a műemlékvédelem alatt álló szobor. [1] A barokk alkotás a 19. században készült, a kiegészítő tábla szerint, 1955-ben felújították jó állapotban van. Mivel nálam sokkal jobban ért a szobrokhoz Terbócs Attila (Pasztilla) a Nepomuki Szent János szobrok gyűjtője és kutatója, a szobor pontos leírását tőle idézem.

"A római katolikus templom kertjében, négyzet alapú emelvényen, lábazattal és kiülő fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett pillértörzsön a 19. század első felében emelt, késő barokk stílusú kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, karing, stóla, prémpalást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 145 cm. Tájolás: É." [2]
Források:
[1] Műemlék: https://muemlekem.hu/muemlek/show/5406
[2] Terbócs Attila: https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Statue_of_John_of_Nepomuk_(Abas%C3%A1r)

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
500995
Feltöltve
2022.09.18. 22:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/100 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.18. 22:27

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
501003
Feltöltve
2022.09.18. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/200 • 49mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.18. 22:29

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
500996
Feltöltve
2022.09.18. 22:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/125 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.18. 22:27

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
501011
Feltöltve
2022.09.19. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/160 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:37

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
500997
Feltöltve
2022.09.18. 22:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/100 • 47mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.18. 22:27

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
500999
Feltöltve
2022.09.18. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/125 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.18. 22:29

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
501000
Feltöltve
2022.09.18. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.18. 22:29

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
501001
Feltöltve
2022.09.18. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/100 • 55mm • ISO100

501002

501004
Feltöltve
2022.09.18. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/640 • 255mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.18. 22:29

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
501005
Feltöltve
2022.09.18. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/640 • 255mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.18. 22:29

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
501010
Feltöltve
2022.09.19. 12:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/640 • 300mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:35

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
501009
Feltöltve
2022.09.19. 12:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/400 • 220mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:35

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
500998
Feltöltve
2022.09.18. 22:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 47mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.18. 22:27

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
501012
Feltöltve
2022.09.19. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:37

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói Abasár településről

Feltöltő
Azonosító
501013
Feltöltve
2022.09.19. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/125 • 33mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.09.19. 12:37
Összesen 16 fotó

Műlap története

3 napja
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Nepomuki Szent János-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.