Budapest, VIII. kerület, Bókay János utca 53-54.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Meerkat

Budapest
VIII. kerület, Bókay János utca 53-54.

Felállítás2022. szeptember 18.

Göröntsér Vera
2022.09.18. 19:00
Ez egy előre tervezett szobor és én olvastam is róla, amikor Józsefváros önkormányzata döntött a kezdeményezés támogatásáról.[1] De hol van már az idei május, amikor ráadásul a hírlevélben pontos időpont megjelölés nincs. Így egy Fb-csoport lelkes Kolodko-rajongói által kellett megtudnom, az állíttató, hogy a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyerekekért Fb-oldalán kedves beharangozó képek (a szurikáta különböző helyszíneken bukkant fel Budapesten) jelentek meg a "közeledő vasárnapról", amikor megtalálja végső otthonát. Mondhatom, lázban ég az ország, nagy a készülődés a miniszobor begyűjtésére!
Mivel további érdemi infó nem jött, viszonylag hosszú várakozás után a saját módszereim szerint léptem. Így jutottam el egy blogbejegyzéshez, ill. újra felfedeztem a Józsefváros hírét, ahol viszont a hely pontosan le van írva. Így aztán elég sok mindent lehetett tudni, azt is, hogy az alkalmat az inzulin felfedezésének 100. évfordulója adta és a tervezett hely az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika (az alapítvány szakmai támogatója) kerítése.[1][3]
Az ígért bejegyzés a miniszobor végső helyéről az alapítvány információs felületein sajnos, nem jelent meg. Aztán én úgy gondoltam, a mostani őszi időben a szobor elhelyezésének du. 4-ig meg kell, történnie. Így odamentem (akkor is, ha holnap megint csaknem ugyanoda visz az utam). Azt nem tudom, talán elsőre elmehettem mellette, de amikor visszasétáltam, feltűnt a pirinyó szobor a kerítés tövében. Nem én voltam az első felfedező, mert jóindulatú emberek már néhány gesztenyét helyeztek el mellette – nyilván az éhenhalás megelőzésére – bár én olvastam a Wikipédián, a kis szurikáták első elemózsiája a tej, de utána megölt skorpiót kapnak, hogy kedvet kapjanak a vadászatra.
Az alapítvány honlapján kaptam választ arra a jogos kérdésre, miért választották a szurikátát "névadónak": "A szurikáta névvel két dolgot szerettünk volna kifejezni. A névben benne van a szuri szó, hiszen a tűszúrások hozzátartoznak a diabéteszes gyermekek mindennapjaihoz. A szurikáták pedig olyan állatok, akik kolóniában élnek, ahol a létezés alapja a közösség..."[3]
Megszületett tehát a kis szurikáta, hátizsákkal felszerelve áll a gyermekkórház kerítése mellett. Fotózás közben nem győztem csodálni a kis pofáját, ami minden szögből mást mutatott. Van, hogy kicsit málé, bizonyos szögből talán megfáradt, vagy félénk, de leginkább kíváncsi, mint ahogy azt látni szoktuk. Elmondható viszont, hogy az "ügy" igazán jó "reklámot" kapott, sokan figyeltek már fel az alapítványra, a beteg gyerekekre, arra az életmódra, fegyelemre, amire kényszerülnek kicsi koruktól kezdve, talán egész életükre.
-----
Ma találtam (a felállítás másnapján) az alapítvány honlapján egy összefoglalót a szoborról. Szerepel az ok, az "idea", természetesen részletesen a diabéteszes gyermekek életmódja (egyáltalán felvilágosítás, hogyan alakul ki, hogy vehetjük észre) és a legfontosabb, Kolodko Mihály adományként készítette a kis szobrot. Akit érdekel, megnézheti a szokásos Kolodko-filmet a szobor készítéséről, de halljuk a hangját is... mert nem akar, nem szokott beszélni. Olvashatod, láthatod itt: https://szurikataalapitvany.hu/media/kolodko-szurikata-szobra-a-diabeteszes-gyermekekert-gyermekeknek/?fbclid=IwAR2H-SuJwHS8LRFjDhZJGXvNi-OcIDNtUtWNpYPn6W1G9xSalaoqbYD5irk
Források:
[1] Józsefváros hirdetőtáblája 2022. május: https://jozsefvaros.hu/otthon/hirdetotabla/hirek/2022/05/uj-emlektablak-es-kolodko-szobor-a-keruletben/
[2] A szobrot beharangozó posztok egyike a Kolodko szobrok rajongói oldalon : https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10161432192419316&set=p.10161432192419316&type=3
[3] A Szurikáta Alapítvány bemutatkozó oldala: https://szurikataalapitvany.hu/koszonto/

Kapcsolódó
Frederick Banting
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500960
Feltöltve
2022.09.18. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:52

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500961
Feltöltve
2022.09.18. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:52

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500962
Feltöltve
2022.09.18. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 10.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:52

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500972
Feltöltve
2022.09.18. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 6.9mm • ISO640

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:54

500966
Feltöltve
2022.09.18. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 9.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:52

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500964
Feltöltve
2022.09.18. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 5.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:52

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500967
Feltöltve
2022.09.18. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 9.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:52

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500965
Feltöltve
2022.09.18. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:52

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500968
Feltöltve
2022.09.18. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:54

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500969
Feltöltve
2022.09.18. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:54

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500970
Feltöltve
2022.09.18. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:54

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500971
Feltöltve
2022.09.18. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:54

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500974

500976
Feltöltve
2022.09.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:55

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500979
Feltöltve
2022.09.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:55

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500973
Feltöltve
2022.09.18. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 6.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:54

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500975
Feltöltve
2022.09.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 6.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:55

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500977
Feltöltve
2022.09.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:55

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500978
Feltöltve
2022.09.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:55

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500980
Feltöltve
2022.09.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:55

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500983
Feltöltve
2022.09.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:55

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
508531
Feltöltve
2022.11.13. 18:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 6.9mm • ISO100

Göröntsér Vera 22.11.13. 18:53

508532

508533
Feltöltve
2022.11.13. 18:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 10.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.11.13. 18:53

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500981
Feltöltve
2022.09.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:55

"Szurikáta" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
500982

500963
Feltöltve
2022.09.18. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 5.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.18. 17:52
Összesen 27 fotó

Műlap története

17 órája
3 új fotót töltöttem a "Szurikáta" műlaphoz!
09.18. 19:00
Göröntsér Vera publikálta "Szurikáta" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.