Ajka, Szabadság tér

Ajka
Szabadság tér
A Takarékpénztár előtt, az oda felvezető lépcső mellett.

Felállítás2021. november

Göröntsér Vera
2022.09.26. 21:03
Ajkán az elmúlt év vége felé 10 miniszobrot helyeztek el a szervezők szerinti "ösvény" mentén. A hír szinte rögtön megtalált, de sok részletében igen talányos (számomra pl. az ösvény maga is).
Az biztos, hogy a "tematika" egyrészt Fekete István és megálmodott alakjai köré szervezi a kis alkotásokat, másrészt az író valamikori élettere, a város eredettörténetére kíván utalni. A cikk feleleveníti az ötlet születését, a célokat, de ugyancsak titokzatosan zárul: nem árulja el a pontos helyeket, játékra buzdítja az ajkaiakat. A platform a Kristály-völgy Egyesület Fb oldala, ahová fotókat várnak (és ahol ezeket nem találtam, amikor kerestem).[1]
Az Ajkán élők büszkék a kis alkotásokra, valóban készültek fotók, amik egyike-másika szomorú mementó lett, mert a tíz alkotás egy/jó része a felállítás óta eltűnt és csak kettőnek fordult jóra a sorsa.
Ez a parány a "tematika" második csoportjának a tagja. Ott kapott helyet, ahol korábban a Primavera című Borsos-alkotás állt, picit feljebb, a lépcső tetején. A köznyelv elég szabadon fogalmaz, ami a hely megjelölését illeti, így látogatóként nem könnyű eligazodni, de itt segítséget kaptam.
Egy marcona vitéz, címe szerint szerepel a forrás felsorolásában.[1] Talpig harci felszerelésben áll, így arca nem látszik, kardjára támaszkodik és igyekszik elrettentő lenni, bár méretei szerint piciny.
Sajnos, mivel a fotópályázat és játék eredményét nem sikerült megtalálni, a megfejtés is elmarad. Ajka történelmére nem jellemzők a páncélos vitézek, de lehet, hogy csak rossz helyen kereskedtem. Keletkezésének legendája azonban honlapjukon szerepel, de bár nyilvánvalóan nincs köze vitézünkhöz, érdekességként idézem, mint Ajka történetét – megtoldva az őszinte sóhajjal, szintén onnan:
„Valamikor réges-régen óriások népesítették be a Kárpátok hegyláncainak erdőrengetegeit. Nagyon sokáig éltek ott, egyre többen lettek, ezért néhányan közülük felkerekedtek, hogy körülnézzenek a világban. Mentek hegyeken-völgyeken keresztül. Lábuk alatt recsegett a rengeteg erdő. Észre sem vették, hogy egyik társuk lemaradt tőlük. Ő is csak akkor kapott észbe, amikor már csak a nyomait láthatta világgá indult társainak. Futásnak eredt hát batyujával a hátán az óriás. Igen ám, de az egyik kiálló sziklában megbotlott, s teljes széltében-hosszában elterült. Batyuja továbbgurult, s ma is kiemelkedik a síkságból, a neve: Somló. Azt a helyet pedig, ahova estében az ajkát jól odaütötte, még ma is Ajkának nevezik.”

Így szól a néphagyomány szerinti legenda Ajka keletkezéséről. Olyan város vagyunk, amely szeretne nagyobb, erősebb lenni, méltón mesebeli névadójához, az óriáshoz.
Források:
[1] Titkok és kalandok... miniszobrok városszerte: https://ajkaiszo.hu/titkok-es-kalandok-ovezik-az-apro-alkotasokat-miniszobrok-varosszerte/
[2] Ajka legendája: https://www.ajka.hu/?page_id=26

Kapcsolódó
Hú, a bagoly

Cím alapján hasonló

"Vitéz" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
500363
Feltöltve
2022.09.12. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.12. 11:12

"Vitéz" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
500356
Feltöltve
2022.09.12. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 11.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.12. 11:12

"Vitéz" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
500361
Feltöltve
2022.09.12. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.12. 11:12

"Vitéz" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
500357
Feltöltve
2022.09.12. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 11.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.12. 11:12

"Vitéz" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
500355
Feltöltve
2022.09.12. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.12. 11:12

"Vitéz" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
500360
Feltöltve
2022.09.12. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 15.4mm • ISO80

500359

500362
Feltöltve
2022.09.12. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.12. 11:12

"Vitéz" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
500358
Feltöltve
2022.09.12. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.12. 11:12
Összesen 9 fotó

Műlap története

12 napja
Megérintettem a "Vitéz" alkotást!
24 napja
Göröntsér Vera publikálta "Vitéz" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.