Antony István síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Alternatív, helyi címek:Antony család síremléke

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
Árkádsor jobb o. 36. számú sír

Felállítás1922

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2022.09.09. 16:13
Antony István kőfaragó 1848 és 1920 között élt. A jobb oldali árkádsoron, a 36. sírbolt emlékművét Erdey Dezső szobrász készítette, még a kőfaragó halálát követő valamelyik évben. Antony István felesége, aki szintén ide van temetve, három évvel korábban, 1917-ben halt meg. Lányuk, Antony Adél, pedig 1924-ben.
Az egyalakos, roppant szuggesztív szobor azon nagyon kevesek egyike, amik a temetőben állnak, és a dolgozó, munkás embert jelenítik meg.
Az emlékművön olvasható sírvers: "Boldogok a holtak, kik az Úrban halnak meg, már most! Igen - mondja a "lélek" - hogy megpihenjenek a munkáiktól, mert cselekedeteik követik őket."
Átnéztem Erdey Dezső életrajzát, műveinek listáját, itt nálunk a lexikonban, és arra jutottam, létezhetetlen, hogy ezt a síremléket egy elsőéves, 18 éves szobrásznövendék készítette, mint ahogy a forrásul használt könyv állítja.

Antony István haláláról az Építő Ipar - Építőművészet 1920 augusztusában tájékoztatott, egy sorban: "Antóny István jónevű budapesti kőfaragó mester július 28-án Dunaharasztiban elhunyt."
Források:
Tóth Vilmos: "Nemzeti nagylétünk nagy temetője", A Fiumei úti sírkert és a salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018. (128. p.)
Halálának híre (Fizetős): https://adt.arcanum.com/hu/view/BME_EpitoIpar_1920/?query=Antony%20Istv%C3%A1n%20k%C5%91farag%C3%B3&pg=60&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Antony István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499972
Feltöltve
2022.09.09. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 19.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.09. 15:14

"Antony István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499969
Feltöltve
2022.09.09. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 37.1mm • ISO125

499970

499971

499973
Feltöltve
2022.09.09. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 29.2mm • ISO125

499976
Feltöltve
2022.09.09. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 23.3mm • ISO125

499974

499977

499975

499968
Feltöltve
2022.09.09. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.09. 15:14
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.09.09. 16:13
TundeK62 publikálta "Antony István síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.